A külföldi terjeszkedés célja a hatékonyság javulás és a szinergia kihasználása, befektetői szempontból pedig a tőkemegtérülési mutató javítása – vázolta fel a tőkekivitel lényegét Wolf László. Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: a pénzintézet 2000 óta 1,9 milliárd eurót fektetett be a régióban, amelynek nyomán jelenleg 1300 fiókban 10 millió ügyfelet szolgál ki 26 ezer munkatársuk.
Az OTP tőke reexportot végez, hiszen az OTP tulajdonosainak 80-90 százaléka külföldi és az ő pénzüket „exportálja” a bank – jellemezte a folyamatot Wolf László. Megemlített, hogy az OTP Bank tavaly 28 milliárd eurós mérlegfőösszeg mellett 700 millió euró adózás utáni eredményt ért el, ez az idén meghaladhatja a 800 millió eurót.
A piacszerzés és a szinergia kihasználása mellett tőkekivitelre motiválhat a célország stabil gazdasági környezete is – említett egy nem szokványos okot Bogsch Erik. A Richter Gedeon vezérigazgatója rámutatott arra, hogy eddig 150 millió dollárt fektetett be a gyógyszergyár Romániában, Lengyelországban és Oroszországban és ez az összeg lényegében megegyezik a magyarországi éves beruházásaik értékével.
Tavaly 997 millió dollár árbevétel mellett 248 millió dolláros mérleg szerinti eredményt ért el a Richter – mondta Bogsch Erik, aki előadásában kiszámítható belföldi piacot, valódi patrióta gazdaságpolitikát és exportot segítő árfolyamot sürgetett.
