Gazdaság

Kisebb gyengülés várható a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,70 pontos emelkedéssel, 25 720,05 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,13 százalékos erősödés.

Kisebb gyengüléssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a gyógyszerpapírok azonban továbbra is felülteljesíthetik a piacot.

Dobár Péter, a CIB Bank elemzője kisebb visszarendeződésre számít, miután a nemzetközi piacokon is stagnálás, illetve enyhe visszaesés jelei mutatkoznak.

A szakértő szerint a gyógyszergyártók az előző naphoz hasonlóan pénteken is jól szerepelhetnek, mivel a forint gyengülése kedvez ezeknek a társaságoknak, és az euró/forint árfolyam csütörtök óta 250 fölött van.

A kisebb papírok közül a Danubius piacán hektikus kereskedésre lehet számítani, miután a főtulajdonos bejelentette, hogy 75 százalék fölé került a társaságban. Ez elvileg már fölveti a tőzsdei kivezetés lehetőségét – mondta az elemző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik