Gazdaság

Új hazai festményrekord

Egy újabb árrekordot mondhat magáénak az aukciós piac. A Kieselbach Galéria május 11-ei árverésén Kmetty János 1915 körül festett csendélete immáron a legdrágább magyar avantgárd kép. Jutalékkal együtt 60 millió forintot ért meg az új tulajdonosának.

Az aukciósház kiemelkedő forgalmat bonyolított tavaszi árverésén, több mint 723 millió forintnyi alkotás cserélt gazdát a vígszínházi liciten.

A magyar avantgárd szerzői „remekeltek”, a 12 és 16 millió forint közötti kikiáltási árak vaskosan emelkedtek 20 millió forint fölé: Berény Róbertnél 34 millió, Tihanyi Lajosnál 26 millió, Kontuly Bélánál 26 millió, Boromisza Tibornál 32 millió, Aba-Novák Vilmosnál 22 millió forintnál koppant a kalapács. Tizennégy festmény ért el tízmillió forint fölötti leütési árat, öt alkotás emelkedett húszmillió forint fölé, és két festmény ért el 30 millió forint fölötti leütési árat.

Kmetty János csendélete pedig új rekordot állított be ebben a műfajban: avantgárd képért még sohasem adtak 60 millió forintot a hazai aukciókon. (Az ár 20 százalékos jutalékkal együtt értendő.)


Új hazai festményrekord 1

Kmetty János Csendélete 60 millió forintot ért


Az aukció egyik érdekes tételét, Munkácsy Mihály egy hajtincsét virágokkal diszítve végül nem árverezték el, a galéria ezt a tételt visszavonta. A relikvia 900 ezer forintos kikiáltási árról indult volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik