Belföld

Puhányság utáni határozottságot lát Lázár János

"Brüsszelben ahhoz szoktak hozzá nyolc éven keresztül, hogy egy puhány ország puha vezetői tárgyalnak" - fogalmazott a fideszes politikus.

Kapcsolódó cikkek

A vitás kérdések egy része az Európai Bíróság elé fog kerülni – mondta Lázár János az M1 Ma reggel című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság szerdán dönt a magyar jegybank, a bíróságok és az adatvédelmi hivatal ügyében indított kötelezettségszegési eljárásokról.

“Brüsszelben ahhoz szoktak hozzá nyolc éven keresztül, hogy egy puhány ország puha vezetői tárgyalnak, most pedig végre van egy határozott magyar képviselet Brüsszelben” – mondta a Fidesz frakcióvezetője. “A kormány nagyon helyesen teszi, hogy határozottan lép föl” – tette hozzá.

Az EU-val fennálló viták miatt a magyar kormány egyelőre nem tudta megkezdeni a tárgyalásokat a 27-ekkel és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) arról a pénzügyi segélycsomagról, amelyet Budapest novemberben kért – írta a Bloomberg.

A hírügynökség emlékeztetett, Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa hétfőn Brüsszelben újságírók előtt úgy fogalmazott, “pontatlanok” azok a válaszok, amelyeket a magyar kormány írásban elküldött az EU Bizottságnak a kötelezettségszegési eljárás keretében feltett kérdésekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik