Gazdaság

Ismét mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 399,34 pontos csökkenéssel, 27 485,14 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 1,43 százalékos gyengülés.

A keddi forgalom 35 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Richter tartotta az árát, plusz 0,01 százalékkal. A forgalomból a Mol 22 milliárd forinttal vette ki a részét, az OTP-papírokkal 9 milliárd forint értékben kereskedtek, a Richter forgalma 0,6 milliárd forint volt, a Magyar Telekomé 0,4 milliárd.

A Mol értéke 465 forinttal 26 175 forintra csökkent. A Magyar Telekom értéke 2 forinttal 940 forintra mérséklődött. Az OTP értéke 234 forinttal 9 676 forintra csökkent. A Richter 5 forinttal 37 800 forintra erősödött.

Kozma László, az ING Bank üzletkötője elmondta, hogy a globális hangulat nagyon labilis, ideges, ez mutatkozott meg a BÉT-en is. Bár kora délután volt egy nagyon halvány, 100 pontos erősödése a BUX-nak, a délutáni amerikai gyenge nyitás után ez egy óra alatt eltűnt. Az európai piacok is visszafordultak az amerikai nyitást követően, bár a cseh és a lengyel piac valamivel jobban zárt mint a magyar.

A BÉT negatív teljesítményéhez a kedvezőtlen nemzetközi hangulaton kívül hozzájárult a kedden közzétett GDP-adat is. Az OTP várakozások szerinti második negyedéves jelentése kevés volt ahhoz, hogy kedden pluszba vigye az indexet – hangsúlyozta Kozma László. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint az amerikai pánikhangulat miatti befektetői hozzáállás csak lassan, akár több hét alatt változhat Magyarországon is.

Ezért a hétfői pozitív zárás még távolról sem jelentette, hogy vége ennek a hullámzásnak. Az OTP 2,36 százalékos eséséről az üzletkötő elmondta, ez nem különleges a várakozások szerinti második negyedéves jelentés ellenére sem. A papírt ugyanis hónapokig mindenki vette, csaknem elérte a 11 ezer forintot, most tehát van miből eladni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik