Az elemzők júliusra 8,4 százalék körüli 12 havi áremelkedést vártak. A maginfláció 2006 júliusához viszonyítva 5,6 százalékot tett ki, egy hónap alatt pedig 0,2 százalékos emelkedést mutatott.
Az elemzők júliusra 8,4 százalék körüli 12 havi áremelkedést vártak. Az év első hét hónapjában 8,5 százalékkal emelkedtek az árak. A fogyasztói árak júniusban 0,4 százalékkal emelkedtek májushoz képest, és 8,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Inflációs adat: önmagát ismétli
2007. júniushoz viszonyítva – az élelmiszerek árai 0,8 százalékkal csökkentek. Árcsökkenés következett be az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) (8,1), az étolaj (2,4), valamint a cukor (2,0) esetében. Ezzel szemben növekedett a sertéshús (5,1) és a baromfihús (3,7) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,4 százalékal drágultak. A legnagyobb mértékben a szolgáltatások árai emelkedtek (1,0), ezen belül az üdülési szolgáltatásokért 8,6 százalékkal, az egészségügyi szolgáltatásokért 4,7 százalékkal kellett többet fizetni.
A tartós fogyasztási cikkek (0,3), valamint az egyéb cikkek (0,1) esetében kis mértékű áremelkedés volt megfigyelhető. Ez utóbbi csoporton belül a járműüzemanyag-árak 0,8 százalékkal drágultak. A háztartási energia és a szeszes italok, dohányáruk árai nem változtak az előző hónaphoz viszonyítva. A ruházkodási cikkek esetében a nyári kiárusítások következtében árcsökkenés volt megfigyelhető.
Elszaladt a liszt és a hús ára
12 hónap alatt, 2006. júliushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a liszt 28,1, a péksütemények 21,2, a kenyér 19,0, a baromfihús 15,8, valamint a tojás ára 12,2 százalékkal. A háztartási energia átlag feletti 32 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz 53,3, a távfűtés 41,7, az elektromos energia ára 21,2 százalékkal nőtt.
A szolgáltatások átlagot meghaladó 8,7 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 16,6, a szemétszállítási díj 15,4, a vízdíj 12,5 százalékkal drágult. Átlag alatti áremelkedés volt tapasztalható a szeszes italok, dohányáruk (6,8), az egyéb cikkek (2,2), valamint a ruházkodási cikkek (0,7) esetében is. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2006. júliusban.
