Gazdaság

Nem Demjánon múlik a kormánynegyed

Nem az épületegyüttes tervezett helyén találhatóak, vagyis nem befolyásolja a kormányzati negyed sorsát az a két telek a West End körül, amelyeken Demján Sándor cégei földhasználati joggal rendelkeznek.

„Semmilyen módon nem befolyásolja a kormányzati negyed megvalósítását az a két telek, amelyeken a Demján Sándor által tulajdonolt West End Beruházó Kereskedelmi Zrt.-nek földhasználati joga van” – mondta el a FigyelőNetnek Láng Balázs, a Kormányzati Negyed (KN) Projekt kommunikációs vezetője. Láng tájékoztatása szerint a Magyar Nemzet által megjelölt két terület közül az úgynevezett „/11-es” a West End Nyugati téri bejáratának közvetlen környezetét jelöli, míg a másik, a „/50-es” egy Ferdinánd hídon túli telket. Láng elismeri, hogy a két telekre valóban van földhasználati joga Demján cégeinek, ám a kormányzati negyed épületegyüttese a Podmaniczky utcai fronton épül fel, így nincs átfedés a területek között.

Ugyanakkor a két említett terület a KN közlekedésfejlesztését sem zavarja majd, mert az épületekhez csak a Podmaniczky utca felől van hozzáférés. Láng arra is figyelmeztet, hogy a durván a Nagykörút, Váci út, Dózsa György út és Podmaniczky utca által határolt 30 hektáros területből mindössze 17-18 százalékot foglalnak el majd a kormányzati épületek. A kommunikációs vezető úgy véli, hogy a két teleknek majd a teljes városrevitalizáció második, harmadik üteme során lehet szerepe, de abban az esetben a fővárosnak kell a tárgyalásokat levezényelnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik