Ausztria nem kívánja eladni az OMV-részvénypakettjét, közölte egy szerdai londoni interjúban Wolfgang Rutterstorfer, az OMV osztrák olajipari vállalat vezérigazgatója, Hernádi Zsolt Mol-vezér azon felvetésére, hogy a Molt valószínűleg érdekelné az OMV privatizációja. „Amennyire én tudom, nincsenek ilyen tervek. A Mol vezérének és nekem le kell ülnünk tárgyalni, hogy olyan megoldást találjunk, amely jó mindkét cégnek és mindkét országnak” – tette hozzá Rutterstorfer.
Az osztrák állam pillanatnyilag az OMV 31,5 százalékát birtokolja, miközben az osztrák cég 17,6 százalékát az Abu Dhabi-i székhelyű IPIC (International Petroleum Investment Company,) tartja a kezében. A maradék 50,9 százalék közkézen forog.
Az OMV júniusban jelentette meg, hogy a 2000-ben szerzett 10 százalékos Mol-pakettjét 18,6 százalékra növelte az 2007 során. A cég többször is megkereste a Molt, és stratégiai együttműködést javasolt. Ezt a Mol menedzsmentje a magyar kormánnyal egyetértésben elutasította, és „ellenséges felvásárlási szándéknak” minősítette az OMV közeledését.
