Az ingatlanpiacot középtávon élénk növekedés jellemezte, a dinamikus fejlődést az utóbbi években kiegyensúlyozott bővülés, majd 2006-2007-ben kisebb lanyhulás követte. 2007-ben a lakáspiac stagnálásával, illetve kismértékű csökkenésével számolnak a szakemberek a kereslet szűkülése miatt.
Visszaesett a lakásépítés
Az Ecostat előrejelzése szerint idén az iroda-, a kereskedelmi és az ipari-logisztikai létesítmények piaca élénk marad. A telekpiac telítettség közeli állapotban van, a kereslet-kínálat egyensúlyba került, helyenként túlkínálat érzékelhető. Az árak az átlagos inflációt közelítő mértékben emelkednek. A bankok jelzései szerint a lakáshitelek felvételének üteme visszaesett.
Az új lakások építésére kiadott engedélyek másfél éves adatsora, valamint az építőipari rendelések volumene alapján arra lehet számítani, hogy a lakásépítés 2007-ben éri el a mélypontját, a visszaesés mértéke kisebb lesz a tavalyinál. Az új építési engedélyek száma idén az első fél évben 7 százalékkal magasabb volt a tavalyinál.
Nem kelendő a panel
Az elmúlt egy évben a lakosság mintegy 6 százaléka vásárolt lakásingatlant. A távhő díj év eleji drasztikus emelkedésekor a közhangulat alapján a lakótelepi lakások tömeges eladására számítottak. Az elmúlt fél évben ez a vélekedés nem igazolódott, nem mutatkozott látványos kínálatbővülés a panelpiacon. A használt lakás forgalmon belül 15-18 százalék közötti a panelek aránya. A kivitelezők várakozásai szerint az új lakások ára éves átlagban 5-7 százalékkal emelkedik, a legkeresettebb, nagyméretű és jó felszereltségű lakások akár 10 százalékkal is drágulhatnak.
A szociális lakásépítési programban 2002-2005 között 12500 otthon létesült, 2006-ban mindössze 600 szociális lakást adtak át, érdemi változással a következő években sem számolunk. A lakásfelújítások lényeges összetevője a panel-felújítási program, forrásai 2007-ben fokozatosan bővülnek. 2002 óta az állam 112 ezer lakás felújítására mintegy 20 milliárd forintot költött.
Pezsgő irodapiac
Várhatóan 2007-ben az ingatlanok és lakások piaci forgalma lassul, az árak az átlagos inflációt közelítő mértékben emelkednek. A jelenlegi feltételek és körülmények mellett 2007-ben körülbelül 32-33 ezer új lakás átadásával lehet számolni. Az engedélyezés visszaesése megállt, 2007 első fél évében 23 ezer lakásra adtak ki építési engedélyt, 7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Az üdülők és üdülőtelkek piaca évek óta stagnál, a jövőbeni kilátások kismértékben javultak. A lanyha lakáspiac szerényebb teljesítményét továbbra is az iroda-, a szállodaépítés, az ipari és kereskedelmi létesítmények bővítése ellensúlyozza. A szakértői felmérések, az ingatlanforgalmazók nyilatkozatai szerint a kereslet és az új létesítés idén is élénk lesz, viszonylag alacsonyabb kihasználtság mellett is. 2007 végéig az irodapiacon további jelentős fejlesztések várhatók. Az irodapiac lanyhulása a következő évekre várható.
