Gazdaság

Zárásra belehúzott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8 pontos emelkedéssel, 26 817 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, 0,03 százalékos emelkedés.

A részvénypiac forgalma 21 milliárd forint volt, a forgalom felét az OTP kereskedése adta. A vezető részvények árfolyama a Mol kivételével gyengült az előző kereskedési napi záró árakhoz képest.

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta, hogy az amerikai piacok gyengülését követő kisebb nyitáskori pánik miatt veszteséggel indult a kereskedés, de zárásra az eladók hiánya miatt teljes veszteségét ledolgozta az index. A legkedvezőbb teljesítményt a Mol nyújtotta, a papír pluszban zárt.

Az üzletkötő kiemelte a Magyar Telekom gyenge teljesítményét, úgy vélte, egy osztalékpapírtól jobb eredmény is elvárható lett volna. Nyári Zsolt szerint a következő nap kilátásai pozitívak.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a piac erejét tükrözi, hogy a nyitáskori jelentős mínuszt a nap végére ledolgozta. Ez főleg a Mol és az OTP jó teljesítményének köszönhető – mondta, hozzátéve, hogy az olajipari cég kereskedésében továbbra is megvan egy esetleges ajánlattétellel kapcsolatos várakozás. Az üzletkötő is pozitív folytatásra számít csütörtökön.

A Mol papírok értéke 1,26 százalékkal, 340 forinttal 27 240 forintra emelkedett, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvényei 10,8 milliárdos forgalomban 0,61 százalékkal, 55 forinttal 9000 forintra gyengültek. A Richter ára 1,11 százalékkal 35 600 forintra csökkent, ez 400 forinttal alacsonyabb a keddi záróáránál, a papírok 1,5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. Szektortársa, az Egis 120 millió forintos forgalomban 0,69 százalékkal, 150 forinttal 21 950 forintra erősödött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik