Gazdaság

Megugrott a kártya-elfogadóhelyek száma

A tavalyi év során a magyarországi bankkártya-elfogadóhelyek száma jelentősen nőtt; a jelenséget legfőképpen a hitelkártyás vevők igényei kényszerítették ki. A kiskereskedők érdekképviselete szerint nincs igazi verseny a bankok között, ezért kényszerül arra a kereskedők többsége, hogy kedvezményeket csak készpénzes vevőiknek adjanak.

A Mastercard Europe felmérése szerint 2006-ban 27 ezerre nőtt a hazai kártya-elfogadóhelyek száma, ami 36 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez viszonyítva. Ez a szám azonban így is elmarad a nyugat-európai átlagtól, ahol hasonló fejlettségű és méretű országokban egymillió kártyabirtokosra átlagosan tízezer kereskedelmi elfogadóhely jut. Ugyanakkor a jegybank adatai szerint a 6,5 millió hazai kártyabirtokost jelenleg mindössze 27 000 kereskedelmi elfogadóhely szolgálja ki, amely a kívánatos szám csupán 41 százaléka.

A kártyacég tapasztalata szerint a terminálok felállításában fontos szerepet játszott a hitelkártyák robbanásszerű elterjedése is, melynek következtében a „kredit” termékeket használó kártyabirtokosok már a kereskedők számára is érzékelhető mértékben kezdtek hangot adni a bankkártyás fizetési lehetőség iránti igényüknek. A kereskedőket elsősorban a vásárlói panasz tudja meggyőzni arról, hogy szükség van kártyaelfogadásra üzletükben. A hitelkártya olyan termék, melynek használata elsősorban vásárláskor előnyös, hiszen a kártyabirtokos ezen a módon tudja igénybe venni a kamatmentes periódust.


Ezért amennyiben a hitelkártya használója a plasztikkal nem tud közvetlenül – csak egy készpénzfelvételi tranzakció közbeiktatásával – fizetni, gyakran inkább eláll a vételi szándékától. Ez főként azoknak a kereskedőknek okozhat forgalomkiesést, ahol nagy szerephez jut az érzelmi alapú, „meglátom és megszeretem” típusú vásárlás”, áll a Mastercard kimutatásaiban.



Ha nem fizethetnek, továbbállnak

A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezett 1095 bankkártyát elfogadó kereskedő több mint a fele (53 százalék) elsősorban a vásárlói igényre válaszolva vezette be a kártyaelfogadást. A kereskedők 98 százaléka egyáltalán nem bánta meg döntését, és újra az elfogadás mellett tenné le a voksát. A 821 bankkártyát még el nem fogadó kereskedő 16 százaléka napi szinten is észleli a kártyaelfogadás hiányából eredő üzletvesztést. Bevallásuk szerint a vásárlók 6 százaléka áll el vásárlási szándékától, mikor azt tapasztalja, hogy nem lehetséges az üzletben bankkártyával fizetni.

Így nem meglepő, hogy a megkérdezett készpénzes kereskedők 57 százaléka tervezi a kártyaelfogadás bevezetését legkésőbb egy éven belül. A kereskedők helyesen ítélik meg a kártyás fizetés esetleges kockázatait, hiszen az összes
megkérdezett kevesebb, mint 0,5 százaléka mondta, hogy üzlete számára a kártyavisszaélések kockázatot jelenthetnek.

Ami kereskedői oldalról az elszámolóbank választását illeti, a MasterCard kutatásából kiderült, hogy a kereskedők elsősorban azt a bankot választják, amelytől a legkedvezőbb ajánlatot kapják (50 százalék), a pénzintézet iránt táplált általános bizalom pedig a megkérdezettek 28 százalékánál játszik elsődleges szerepet.


Ön dönt: kártya vagy kedvezmény?


Ma már valóban nem maradhat versenyben az a kereskedő, akinél nem lehetséges a kártyás fizetési mód – mondta el a FigyelőNetnek Antalffy Gábor, a Kisosz, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke.

Az érdekképviseleti elnök elmondta: bár sok kiskereskedő biztosít lehetőséget a kártyával történő fizetésre, az akciókat és különböző kedvezményeket gyakran csak készpénzfizetésnél lehet igénybe venni. Ennek oka egyszerű: az éles verseny miatt a kiskereskedők jellemzően alacsony árréssel dolgoznak.

Az élelmiszerkereskedelem területén például a kiskereskedelmi árrés hét- tizenöt százalék körül alakul, az akciós termékeknél gyakran még a hét százalékot sem éri el. Könnyen belátható , hogy ekkora árrésből már nem lehet a banknak is kifizetni a 2-2,5 százalékos forgalmi jutalékot. Ezért kényszerül a kiskereskedők többsége arra, hogy kedvezményeket csak készpénzfizetés esetén nyújtson a vásárlóinak – magyarázta Antalffy.


Hitelkártya – magasabb jutalék

A kereskedők az árrés bankkártyás eltüntetése ellen még úgy is védekeznek, hogy nem fogadnak el olyan kártyákat, amelyek után magas forgalmi jutalékot kell fizetniük. Ezek jellemzően hitelkártyák, extra magas hitelkerettel, amelyeknél a bankok a nagyobb kockázat miatt számítanak magasabb jutalékot. Kiskereskedők ezért ritkán fogadnak el például American Express, vagy Diner Clubs hitelkártyákat.

Az érdekképviseleti elnök gondnak nevezte, hogy nincs igazi verseny a bankok között a forgalmi jutalékok tekintetében, ami végső soron nemcsak a kiskereskedőkre, de a vásárlókra nézve is hátrányos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik