Gazdaság

Nádat aratna az atomerőmű

A paksi atomerőmű részesedést vásárolna az energianád termelési rendszerét kiépítő Nád MPS-H Kft.-ben. A magyar nemesítésű növény telepítésére hektáronként 250 ezer forintos támogatást vehetnek igénybe a gazdák – írja a Népszabadság.

Áprilisban a kétmilliárd forintos bátonyterenyei mikroszaporító üzem építésének megkezdésével startolt hivatalosan a Nád MPS-H évek óta csendben előkészített energianád-programja. A tervek szerint novemberben indul a termelés az üzemben, biztosítva a nád nagyüzemi termesztéséhez szükséges palántamennyiség szaporítóanyagát.

A Tatán létrehozott energianád a kísérletek alapján versenyképes tüzelőanyagnak ígérkezik a fosszilis energiahordozókkal szemben, olyannyira, hogy telepítéséhez hektáronként immár 250 ezer forint támogatást lehet szerezni – a területalapú támogatás mellett. A gazdák közt már nagy az érdeklődés, hiszen az igénytelen, 25-30 éves élettartamú, kis tápanyagigényű növény termesztésével hasznosíthatóvá válnak az alacsony termőértékű, rossz adottságú vagy éppen túl nagy vadkároknak kitett földek.

A tatai energianád – a kutatók tájékoztatása szerint – telepítését követően három éven belül eléri a maximális, hektáronkénti 25-35 tonnányi terméshozamot. Nem gyomosodik, kórokozója, kártevője jelenleg nincs. A palántázása, aratása és tömörítése a mezőgazdaságban már használatos munkagépekkel végezhető. A bálázott nádat vagy közvetlenül az erőművekbe lehet szállítani, vagy lehetőség van a növény brikettálására és pelletálására is. Az eddigi vizsgálatok szerint 20 tonna növény fűtőértéke 12 tonna jó minőségű szénével, 8 ezer liter olajéval, vagy 8,9 ezer köbméter földgázéval egyenértékű.

A Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatósága a közelmúltban határozott arról, hogy meghatározó részesedést kíván vásárolni a Nád MPS-H Kft.-ben. Ennek részleteiről a következő hetekben egyeztetnek. Az MVM és a paksi erőmű középtávú stratégiájában is szerepel, hogy növelni kell a megújuló energiák által előállított villamos energia mennyiségét, amelynek megvalósításában természetesen szóba jöhet az energianád is, de több céggel is tárgyalásokat folytatnak ez ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik