A londoni bankközi piacon a forint csütörtökön reggel 258,75-259,05 volt az euróval szemben, ami 0,11 százalékkal rosszabb a kora hajnal látott árfolyamnál – bár nem nagy mértékű, mégis további gyengülés következett be tehát. Délután 1 óra körül egy euró már 260,78 forintot ért.
Hogy innen hova mozdul az árfolyam, nagyon nehéz megítélni. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy tovább gyengül a magyar fizetőeszköz, mondta a FigyelőNetnek az Equilor Befektetési Zrt. devizapiaci szakértője, Búró Szilárd. Ha a hangulat tovább tart, akkor a forint elérheti a 265-ös szintet is az euróval szemben, de ha megnyugszik a piac, ugyanilyen lendülettel erősödik majd a forint is, tette hozzá.
Nincs köze a realitáshoz
A szakértő szerint teljesen irreális a piac, mindenki csapkod összevissza, az árfolyamnak vajmi kevés köze van a forint reális helyzetéhez vagy a gazdasághoz – nem fundamentális okok vannak a hektikus mozgások mögött.
A befektetők egyszerűen likvidálják a fejlődő piacokon lévő, kockázatosabbnak minősülő befektetéseiket, vagyis forintot adnak el nagy mennyiségben. Az egész folyamat az amerikai másodlagos jelzálogpiac okozta pánikra vezethető vissza. Blahó Levente, a Raiffeisen Befektetési Zrt. elemzője szerint a forint ellen dolgozott a lengyel kormányválság, és a török belpolitikai vita is.
Háttérben a jen
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője ugyancsak a feltörekvő piacokról való kivonulást látja a forint gyengülése mögött. „A befektetők sorban adják el a feltörekvő paicokról származó kötvényeiket; a ezeken a kötvénypiacokon hozamemelkedést lehetett megfigyelni” – közölte a FigyelőNettel. „A hedge fundok (kockázati alapok) attól félnek, hogy befektetőik tömegesen fogják kivonni a pénzt az alapokból ezért ezen igények kielégítésére eladják a nagyobb haszonnal kecsegtető befektetéseiket” – fűzi hozzá. Emellett a megugró hitelkamatok és a jen erősödése miatt megnőtt az alapok finanszírozásának költsége.
Búró Szilárd szerint a forint mozgására a jen mozgásából lehet következtetni: ez szintén a kockázatosabb befektetésnek minősülő, úgynevezett carry-trade ügyletek miatt alakul így.
A befektetők ugyanis nagy nyereséget tudnak realizálni a gyenge jen alacsony kamata és más devizák magasabb kamata közti különbségből. Ahogy a jen erősödése megáll, és gyengülni kezd a japán deviza, akkor a forint is erősödni fog – de ilyen ideges piacon nagyon nehéz bármit is jósolni, mondta az Equilor szakértője.
