Gazdaság

Ismét zuhan a Mol

A várakozásoktól elmaradó, gyatra nettó profit eredmény mellett az OMV bejelentése az esetleges felvásárlás csúszásáról és a negatív nemzetközi hangulat húzza le a Mol-részvényt.

Csütörtökön már 3,7 százalékos mínuszban is tartózkodott a Mol-részvények árfolyama, ami 26 250 forintot jelent. A részvény ára délutánra visszakúszott 26 400 forint környékére, ez azonban még mindig 3 százalékos veszteséget jelent.

Bár a Mol második negyedévi gyorsjelentése nem tartalmazott hatalmas meglepetéseket, a nettó profit az elemzői várakozások 43,1 milliárd forintjával szemben mindössze 26,4 milliárd forint volt. Ez 39 százalékkal kevesebb az elemzői konszenzusnál, és 66 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél. Az eredményeket legfőképpen a Magnolia és BNP opciók átértékelése miatti veszteségekhez köthető, ezek azonban nem jártak készpénzkiadással, pusztán technikai tételek voltak. Emellett az adótétel is negatívan hatott. Az adófizetési kötelezettség megugrása döntően két tényezőnek volt köszönhető: egyrészt a MOL már nem élvez adókedvezményt (ami még megvolt a 2006-os évben is), másrészt a BNP-opciók átértékelése miatt kellett technikai adótételt elszámolni. A Magnólia összesen 37,3 milliárd forintnyi nem realizált veszteséget okozott 2007 második negyedévében.

Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője szerint azonban a gyorsjelentés csak részben oka a visszaesésnek. „A Mol folytatódó sajátrészvény-vásárlási programja jó alkalmat teremt a profitrealizálásra, és ez is lefelé viszi az árfolyamot.” Emellett az OMV tegnapi bejelentése, miszerint nem tesz a közeljövőben nyílt felvásárlási ajánlatot a Molra, ugyancsak elbizonytalanítja a kisbefektetőket, magyarázza Kuti. Az elemző szerint az is további bizonytalansági tényező részvényesi szempontból, hogy mivel a Mol egyre közelebb kerül ahhoz, hogy saját részvényei 50 százalékát birtokolja, így az OMV esetleges felvásárlási ajánlatának még bizonytalanabb volna kimenetele.

Blahó Levente, a Raiffeisen Értékpapír Zrt. elemzője szerint a már említett körülmények mellett a negatív piaci hangulat is szerepet játszik a Mol esésében. Több európai banknak is vannak jelentős befektetései az amerikai másodlagos jelzálogpiacon; több itt tevékenykedő alap éppen a múlt héten rogyott össze. Csütörtök reggel pedig a BNP Paribas függesztette fel három alapjának kereskedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik