Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: az 1265 milliárd forintból 115 milliárd olyan beruházás, amelyre nem lehet uniós támogatást kapni, ilyenek például a 4-es metró 2007-es kiadásai. A fennmaradó 1150 milliárd forint 85 százaléka, 977,5 milliárd forint lehet majd az uniós támogatás, míg 15 százalék, 172,5 milliárd forint a magyar költségvetés önrésze.
A kormányszóvivő kiemelte, hogy az 1265 milliárd forint az az összeg, amelyet a beruházásokra előzetesen igényeltek, a tényleges szerződéses összeg azonban ennél kevesebb lehet, mivel az indokolatlan költségeket lefaragják. Daróczi utalt arra, hogy a fenti összegek a 2007-2008-ban elinduló projektekre vonatkoznak, és így két év alatt ténylegesen 600 milliárd forint uniós támogatás kerülhet felhasználásra, míg a 977,5 milliárdos remélt uniós támogatásból olyan projektek is részesülhetnek, amelyek csak 2009-2010-ben fejeződnek be.
Régiós útfejlesztések
A program keretein belül 56 útfejlesztés valósulhat meg mintegy 440 milliárd forint értékben, 5 vasútfejlesztési projektre összesen 375 milliárd forintot fordíthatnak, valamint 5 városi tömegközlekedési fejlesztés valósulhat meg 450 milliárd forint értékben.
A Dél-alföldi Régióban 212,5 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg, Dél-Dunántúl 63,5 milliárd forintos közlekedésfejlesztési forrásban részesül, az Észak-alföldi Régió mintegy 240 milliárd forintos fejlesztést valósíthat meg, Észak-Magyarország több mint 50 milliárd forintos fejlesztési forrással gazdálkodhat. A Közép-Dunántúl több mint 45 milliárd, a Közép-magyarországi Régió 490 milliárdos fejlesztési forrásban részesül, míg a Nyugat-Dunántúlon csaknem 108 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg.
A program keretein belül több mint 770 kilométernyi út épülhet. A Dél-alföldi Régióban 161,3 kilométernyi 10 út fejlesztése valósulhat meg 88,5 milliárd forintért, a Dél-Dunántúlon 5 útfejlesztés valósulhat meg 63,5 milliárd forintért, ami 143,6 kilométert jelent, az Észak-alföldi Régió 9 útfejlesztésére több mint 42,5 milliárd forint jut összesen, ami 142,1 kilométert foglal magába.
Észak-Magyarország 20 milliárd forintért valósíthatja meg 6 darab, összesen 40,8 kilométer hosszú útfejlesztését. A Közép-dunántúli régió 101,7 kilométer, összesen 10 útfejlesztési projektje 45 milliárd forint támogatást kap. Közép-Magyarországon 2 út fejlesztése valósul meg 114,5 milliárd forintért, 55,2 kilométer hosszúságban. A Nyugat-dunántúli Régióban pedig 14 út fejlesztése valósulhat meg közel 68 milliárd forintért 137,2 kilométer hosszban.
Villamosok fejújítására is jut
A városi közösségi közlekedés fejlesztésére fordított 450 milliárd forintos keretből, 375 milliárd forint támogatást kap Budapesten az 1-3-as villamos fejlesztése, valamint a 4-es metró beruházás, és 75 milliárd forint támogatásban részesül a debreceni, szegedi és miskolci villamospálya 50 kilométer hossznyi fejlesztése is.
