Bár a nemzetközi befektetői klíma bizonytalanná válása és a hazai makrogazdasági helyzet romlása nem kedvezett a részvényárak emelkedésének, a forgalom továbbra is jelentős bővülést mutatott az elmúlt évekhez viszonyítva. A Budapesti Értéktőzsde adatai szerint a részvény szekció napi átlagos forgalma 2007-ben közel 40 százalékos emelkedéssel 35 milliárd forintra nőtt az előző évi 26 milliárd forintról.
Forgalom szempontjából az év legaktívabb hónapja a június, a július és az augusztus volt. Extra forgalomnövekedést jelentett az osztrák OMV akvizíciós törekvése a Mol részvények vásárlásán keresztül.
Történelmi rekordot hozott az év
Az év utolsó kereskedési napján, december 28-án a BUX 26 235,63 ponton állt – 1,391 ponttal magasabban, mint 2006 december végén.
A részvénypiaci forgalom 2007-ben 8 690 milliárd forint körül alakult az MTI-ECO számításai szerint, míg 2006-ban 6 500 milliárd forintot tett ki.
Az index legmagasabb értéke 2007-ben 30 118 pont volt, ami egyúttal a BUX történelmi rekordját is jelenti. A csúcson július 23-án járt az index, míg az éves mélypontot jelentő 22 522 pontos értéken március 7-én állt.
Az előző évben, 2006-ban 19,5 százalékkal nőtt a BUX értéke, a forgalom pedig 35 százalékkal volt magasabb, mint 2005-ben.
Mol-erő
A vezető papírok közül csak a Mol tudott érdemi erősödést felmutatni 2007-ben, az olajtársaság részvénye 13,4 százalékkal erősödött, 24 495 forinton zárta az évet. Az OTP 8 790 forintos záróára mindössze 40 forinttal, 0,46 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, pedig az év közepén a 11 ezer forintot is megközelítette a bankpapír árfolyama.
A Magyar Telekom árfolyama 14,93 százalékkal esett vissza, 900 forinton zárta a 2007-es évet. A gyógyszer papírok közül a Richter 4,47 százalékkal gyengült, 41 500 forintot ért az év utolsó kereskedési napján, az Egis pedig 28,5 százalékos veszteséget szenvedett el 2007-ben, 18 745 forintra csökkent az árfolyama.
Dinamikusabb a BUMIX
A blue-chip papírok teljesítményét 2007-ben is jelentősen felülmúlta a kis és közepes kapitalizációjú részvények hozama, hasonlóan a 2006-os évhez. A kisebb papírok árfolyamváltozását mérő BUMIX index egy év alatt 28,1 százalékkal, 711 ponttal emelkedett, 3.243,75 ponton zárta a 2007-es évet.
A magyar részvénypiac koncentrációja rendkívül magas, a Mol és az OTP egyenként a forgalom 40-40 százalékát teszi ki, a Richterrel, a Magyar Telekommal és az Egis együtt pedig az öt legnagyobb forgalmú papír a teljes részvénypiaci adásvétel 94 százalékát adja. A mintegy 8 200 milliárd forintos részvénypiaci kapitalizációból a Mol 33 százalékkal, az OTP 29 százalékkal részesedik, őket követi a Magyar Telekom 12 százalékkal és a Richter 9 százalékkal.
Újak és régiek
A BÉT-en jelenleg 40 vállalat részvényeit jegyzik. 2007-ben három új társaság, az energetikai szolgáltatásokat végző RFV Nyrt., az ingatlanfejlesztő Orco Property és az autókereskedő AAA Auto Group papírjait vezették be a tőzsdére. A kivezetések száma ezúttal is több volt, négy társaság, a BorsodChem, az Inter-Európa Bank, a Graphisoft és az Agrimill-Agrimpex távozott a tőzsdéről.
2008-ban legalább három új vállalat, az EETEK Holding, az Externet és a Pannunion Csomagolóanyag Zrt. jelenhet meg a Budapesti Értéktőzsdén. Az AAA Auto Group mellett ez a három cég nyert pénzügyi támogatást a gazdasági tárca 2007. évi, összesen 100 millió forintos, tőzsdei bevezetést segítő pályázati keretéből.
