A lakosságot legnagyobb mértékben érintően az energiaszámlák nőnek január elsejétől annak ellenére, hogy a gáz ára nem változik. Jelentősen átalakul ugyanakkor a támogatási rendszer, a korábbi fogyasztási mennyiség helyett a jövedelmi viszonyok alapján jár a támogatás, így a díjemelkedés – szélsőséges esetben – akár a 70 százalékot is elérheti.
A távhőszolgáltatás díjairól a helyi önkormányzatok határoztak. Budapesten januártól 37 százalékkal, áprilistól további 8,4 százalékkal drágul majd a távfűtés. Akiknél az egy főre jutó jövedelem nem éri el a 93 ezer forintot, sávosan különböző mértékű állami-önkormányzati kompenzációt kaphatnak utólagos elszámolással.
A fővárosban a vízdíj 9,8 százalékkal, a csatornadíj 9,4 százalékkal, a szennyvízszippantás díja 9,6 százalékkal, a szemétdíj 8,4 százalékkal, a temetkezési díj 8,1 százalékkal emelkedik. A BKV tarifák átlagosan több, mint 13 százalékkal nőnek. A dolgozói bérletekért 6,5 százalékkal többet 7350 forintot, a tanuló-nyugdíjas bérletekért 13,5 százalékkal nagyobb összeget 2950 forintot, a vonaljegyekért pedig 24 százalékkal többet 230 forintot kell fizetni.
Debrecenben a távhő 54 százalékkal, a víz 9,3, a csatorna 9,5 százalékkal drágult év elejétől, nem kell viszont többet fizetni a helyi tömegközlekedésért, mivel novembertől már megemelték a jegyárat 150-ről 180 forintra.
Szegeden a távfűtés 55 százalékkal drágul, ha valaki nem kap kompenzációt, információk szerint ez a legmagasabb mérték a használók tizedét érinti. A Tisza-parti városban a víz és csatornadíj 10, a szemétszállítás 18, míg a közlekedés 40 százalékkal drágul.
Miskolcon a távhőért átlagosan 9,4 százalékkal kell többet fizetni, a víz és csatorna díja januártól 19, júliustól további 12,5 százalékkal kúszik magasabbra. Egy villamos vagy buszjegyért a tavalyi 130 helyett 160 forintot kérnek, de júliustól már 180-ba kerül majd egy jegy.
Pécsett a távhő 49, Kaposváron 52, Szekszárdon 30 százalékkal drágult kompenzáció nélkül. Pécsen a víz és csatorna használat 30 százalékkal kerül többe, míg a városi tömegközlekedés két részletben 34 százalékkal drágul idén.
Megnyírbált kedvezmények
Csak a technikai átállás nehézségei akadályozták meg, hogy január elsejétől nőjenek a vasúti és a Volán-jegyek árai, amelyek így február 15-től emelkednek 16, illetve 6 százalékkal. A februári drágulást követően 2007. május elsejétől az autóbusz-közlekedésben átlagosan további 4, a vasút esetében újabb 17 százalékos emelés esedékes.
Január végére lezárulnak az egyeztetések a 2007. májustól várható kedvezmények változtatásáról is. A tárca elképzelései szerint tizennégy kedvezménykategória változatlan marad, kilenc megszűnik, nyolc pedig csökken.
Megszűnik az esti és a levelező tagozatos hallgatók vasúti kedvezménye, a nappali tagozatos egyetemisták és főiskolások pedig csak a lakóhelyük és az iskola között utazhatnak ötven százalékos kedvezménnyel, egyéb vonalakon megszűnik számukra a kedvezményes utazás.
A középiskolások esetében mind az iskola-lakóhely, mind egyéb viszonylatban ötven százalékos lesz a kedvezmény, a nyugdíjasok utazási kedvezményei változatlanul megmaradnak.
Ötvenszázalékos kedvezményt vehetnek igénybe évente négy alkalommal a magyarigazolvánnyal rendelkezők, a 6 és 14 év közötti gyermekek jegykedvezménye szintén ötven százalékosra csökken.
Megszüntetik az európai parlamenti képviselők utazási kedvezményét, kilencven százalékra emelkedik viszont a szociális intézményben lakók, a gyógypedagógiai intézményben tanulók, a vakok, a hallássérültek és a súlyos fogyatékkal élők kedvezménye. A költségvetési szervek dolgozói továbbra is ötven százalékos kedvezményt vehetnek igénybe, évi tizenkét alkalommal. A csoportos kedvezmények csökkennek, így ezentúl nem utazhatnak ingyen a sportolók, a természetjárók, a játékvezetők és a versenybírók.
Dráguló gyógyszerek
A társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek körében 183 készítmény ára változott meg 2007 január elsejétől. Év elejétől megszűnt az eddig térítésmentesen kapott gyógyszerek ingyenessége, ezekért a szerekért már 300 forintos úgynevezett dobozdíjat kell fizetni a gyógyszertárakban. Az intézkedés a közgyógyellátottakat nem érinti, ők az előre meghatározott keretük terhére továbbra is kiválthatják az orvosságokat.
Többet kér a posta is
Január elsejétől a szabványlevél és a képeslap feladási díja 30 grammos súlyhatárig 52 forintról 62 forintra emelkedett, míg az 50 grammos kategóriában 75-ről 90-re. A többnyire másnap kézbesített elsőbbségi levelek feladási díja a legalacsonyabb súlykategóriában öt forinttal, 95 forintra emelkedett, az ötven grammosoké 120-ról 135-re. A lakosságot érintő további változás az ajánlott és a tértivevényes különszolgáltatások díjainak növekedése. Előbbi 20, utóbbi 5 forinttal drágult az év elejétől.
Átlagosan 6 százalékkal kerül többe a belföldi postacsomag feladása, és többet kérnek a postautalványok felvételekor is. Húsz kilogrammig egy nem szokványos csomagot például 1270 forintért visznek el belföldön. Az ügyfeleknek a külföldre küldött levelek feladásakor is magasabb díjat kell fizetniük. Húsz forinttal emelik például az európai országokba küldött képeslap kézbesítési díját, tízzel a többi országba feladott szabvány levelekét.
