Gazdaság

Lopják az olajat a Barátságból?

Fehéroroszország szombattól fogva 79 ezer tonnát vett ki jogellenesen a Barátság (Druzsba) vezetékből, amelyen kizárólag európai fogyasztóknak, köztük a magyaroknak szánt orosz olaj áramlik – hangoztatta a Transneft vezérigazgatója, miután leállították a vezeték feltöltését. Minszkben tagadják Fehéroroszország szerepét.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőre leállt az orosz olajszállítás Lengyelországba és Németországba a Barátság-vezetéken. Ezt a lengyel PERN vezetéküzemeltető jelezte, hozzátéve, hogy a leállás okáról egyelőre nem kaptak hivatalos indoklást.

Az Interfax beszámolója szerint ugyanakkor a délelőtt folyamán Szemjon Vajnstok, a Transneft vezérigazgatója azt közölte, hogy Fehéroroszország szombattól fogva 79 ezer tonnát vett ki jogellenesen a Barátság (Druzsba) vezetékből, és csak az elmúlt nap folyamán 900 tonnát vettek el.


Minszk nem érzi magát hibásnak


A fehérorosz külügyminisztérium tagadta Minszk vétkességét a fennakadásokban. „A Druzsba fehéroroszországi szakaszának bejáratánál nem a fehérorosz fél hibájából csökkent a nyomás” – közölte a tárca szóvivője az Interfax szerint. Előzőleg a Homeltransneft fehérorosz vezetéküzemeltető egy illetékese azt mondta az orosz hírügynökségnek, hogy a Belneftekhim állami olajvegyipari vállalat utasítására függesztették fel az olajpumpálást a Druzsbán Lengyelország és Németország, illetve Ukrajna irányába.


A Mol szerint nem lesz probléma

Ez követően a Homeltransneft fehérorosz vezetéküzemeltető egy illetékese azt mondta, hogy a Belneftekhim állami olajvegyipari vállalat utasítására nem pumpálnak olajat a Druzsbán Lengyelország és Németország, illetve Ukrajna irányába.

A leállás elvileg hazánkat is érintheti, hiszen Magyarország is Ukrajnán át, a Druzsbának a fehéroroszországi Mazirnál délre forduló ágán kapja az orosz olajat Szlovákiával és Csehországgal együtt. A Mol szinte teljes olajimportját a Druzsbán keresztül bonyolítja, évi nyolcmillió tonnát vásárolva Magyarország és 5,5 milliót Szlovákia számára.


A Mol hétfőn elismerte, hogy vasárnap este volt egy kis fennakadás az orosz szállításokban, de jelezte: az olaj most az ütemezésnek megfelelően érkezik a Druzsbán. Magyarország 90 napos készlettel rendelkezik kőolajból és olajtermékekből – mutattak rá megfigyelők, hozzátéve: a Mol importjából hatmillió tonnát végső soron átterelhetne a készenlétben lévő Adria-vezetékre.


A magyar olajcég hangsúlyozta, hogy az orosz szállításokat hosszú távú szerződések garantálják, és a vasárnapi apró kiesést az orosz partnercégek még ezen a héten pótolhatják.


Vámvita

Moszkvai elemzők már a múlt héten a Barátság (Druzsba) vezeték „alkonyát” jósolgatták, az orosz–fehérorosz olajvámvitával kapcsolatban.


Oroszország újévtől tonnánként 180 dolláros exportvámot vetett ki a Fehéroroszországba irányuló, évi húszmillió tonnányi olajszállításaira is, és válaszul Fehéroroszország tonnánként 45 dolláros tranzitdíjjal sújtotta a területén áthaladó Barátság (Druzsba) vezetéken Európába áramló évi 70 millió tonnányi orosz olajat. Ez a tranzitdíj valamivel több mint 10 százalékkal emelné a Druzsbán át áramló olaj költségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik