A prágai energetikai tőzsdén a félig állami kézben lévő Cseh Energetikai Művek (CEZ) és más nagy európai energetikai cégek áramával üzletelnének. Kelet-Európában ez lenne az első energetikai árutőzsde. Az árutőzsde létrehozását a pénzügyminisztérium döntése alapján a prágai értéktőzsde készíti elő.
„Energetikai Tőzsde néven a múlt héten társaságot alapítottunk, amely az árammal való üzletelést szárnyai alá veszi. Most az ipari és a kereskedelmi minisztérium döntésére várunk, hogy június elsején megkezdhetjük-e tevékenységünket” – nyilatkozta a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilapnak Petr Koblic, a prágai értéktőzsde igazgatója.
Tőzsdén alakulna az áramár
A CEZ előzetesen beleegyezett abba, hogy az összes általa forgalmazott áramot a jövőben a tőzsdén keresztül értékesítené. Míg korábban az áramárakat a CEZ nyári aukcióinak eredménye határozta meg, most az ár a tőzsdén születne.
„A példa az RWE, amely az összes áramát a lipcsei tőzsdén adja el. Ezt a modellt szeretnénk átvenni” – jelentette ki Alan Svoboda, a CEZ kereskedelmi igazgatója.
Külföldi cégek is mennének
Szakértők szerint éppen a német RWE és az E.ON lehetne az az első két külföldi energetikai cég, amely a prágai tőzsdén is üzletelne.
„Ismereteink szerint néhány beruházási bank, amely árammal is üzletel, az utóbbi időben nagy érdeklődést mutat a prágai energetikai tőzsde iránt” – mondta a lapnak az egyik bróker.
Ettől olcsóbb lesz?
Martin Ríman, ipari és kereskedelmi miniszter már korábban teljes támogatásáról biztosította az elképzelést. Ríman azt várja, hogy a tőzsde létrejötte után megszűnhetnek azok a viták, hogy a CEZ, kihasználva monopolhelyzetét, egyoldalúan határozza-e meg az áram árát vagy sem. „Meggyőződésem, hogy a tőzsde működése gátolhatja a gyors árnövekedést” – állítja a miniszter.
Szakértői vélemények szerint a legfontosabb azonban az lehet, hogy a tőzsde működésének beindulása után lehetőség lesz arra, hogy a mindenkit érintő és sokat vitatott áramárak jól átlátható módon jöjjenek létre.
