A oneworld szövetséghez vezető út újabb állomásához érkezett a Malév, amikor code-share megállapodást írt alá az American Airlines légitársasággal, melynek értelmében számos járatot közösen üzemeltetnek a nyári menetrend életbe lépésétől. Az amerikai légitársaság ráteszi kódját a Malév New York-i és számos Budapesten túli kelet-európai, balkáni járatára, így a Tiranába, Szarajevóba, Szkopjéba tartókra. A Malév kódja pedig felkerül több, az American Airlines által üzemeltetett USA-belföldi járatra, például a Los Angeles-i, chicagói, miami járatokra. Emellett a Malév torontói járatához csatlakozó, az American Airlines által üzemeltetett járatokra – kezdetben a Toronto0New York-i járatra – is rákerül a Malév kódja. Mindezeken túlmenően a két cég közösen üzemeltet több járatot Budapest és USA között nyugat-európai városokon, például Brüsszelen és Londonon keresztül. A két légitársaság már beterjesztette az együttműködésre vonatkozó terveit az amerikai hatóság felé.
A másik fontos memorandum a Malév Duna Club és az American Airlines AAdvantage programja közötti törzsutas-megállapodás életbe lépéséről szól. A jövőben mindkét légitársaság hűséges utasai kölcsönösen gyarapíthatják összegyűjtött pontjaik/mérföldjeik számát a Malév és az American Airlines menetrend szerinti járatain történt utazásaikkal. A megállapodás aláírásával a Duna Club-tagok számára újabb több száz célállomást kínál a Malév, mellyel a oneworld csatlakozás után nemcsak a felhasználható bónuszpontjaik, hanem szintbesorolásuk is kedvezőbbé válik.
