Sport

Az Eger bejutott a bajnoki döntőbe

Gerendás György (gerendás györgy, )
Gerendás György (gerendás györgy, )

A férfivízilabda OB I.-ben a Vasas nem tudta megnehezíteni a Gerendás-csapat dolgát.

A tavalyi ezüstérmes Eger az első elődöntőn simán, 13-10-re verte a címvédő Vasast, ami azt jelentette, hogy a hevesiek egy budapesti sikerrel a döntőben érezhették magukat.

Az első negyedben Szécsi és Nagy remek védései mellett két kapufa is csattant, na meg 2-2 gól, ekkor még nem volt nagy különbség a csapatok között. Nem úgy a második etapban.

3-3 után ugyanis csak egri gól következett: Graham, Bátori, majd kétszer Biros mattolta a budapesti védelmet. Nyeregben érezhette magát Gerendás György csapata.

Aztán a harmadik negyedben nem kapott gólt a Vasas, kettőt viszont lőtt, visszajött ezzel a meccsbe. A záró nyolcperc nagy része kínos gólínséggel telt, ráadásul kisebb bakival indult: többen voltak a hazaiak a medencében, a ráúszást meg kellett ismételni.

Többször volt emberelőnyben a Vasas, de Szécsi védése, vagy a Háraival szembeni szerelés eldöntötte a meccset. Főleg akkor, amikor a vége előtt nem sokkal Seman betalált (5-8).

Angyal gólja már csak a szépítésre volt jó, döntős az Eger. A Vasas 12 év után hiányzik majd a bajnoki döntőből.

Ellenfele vagy a Szeged vagy a Szolnok lesz, utóbbi nagy meglepetésre Szegeden 11-9-re megnyerte az első meccset. Itt szerdán dől el a továbbjutás, már amennyiben Hosnyánszkyék ismét nyernek. Ha nem, a döntő meccset Szegeden rendezik.

Eredmény – férfivízilabda OB I., elődöntő, 2. mérkőzés:

TEVA-Vasas – ZF Eger 6-8 (2-2, 1-5, 2-0, 1-1)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik