Gazdaság

Új atomerőműre lesz szükség?

Új reaktort, atomerőművet javasol a kormányfő felkérésére alakult energetikai szakértői bizottság, és mindenki számára elérhető, úgynevezett alapszámlát szorgalmaznak a banki szakemberek - írja a Napi Gazdaság.

Az már korábban is hangsúlyt kapott, hogy a hitelcsődök mérséklése érdekében a bizottság is támogatja az egyéni hitelfelvevőket nyilvántartó, úgynevezett pozitív adóslistát.

A szakértők azonban kívánatosnak tartanák azt is, hogy a pénzintézetek kialakítsanak egy olyan olcsó számlakonstrukciót, ami mindenki számára elérhető. Az úgynevezett alapszámla léte pedig lehetővé tenné, hogy az állami juttatások a jövőben csak utalással legyenek teljesíthetők. Talán még ennél is nagyobb jelentőségű lenne a számlaszám-átirányítás feltételeinek megteremtése.

Új erőműre van szükség

Az energiaszektort vizsgáló bizottság vezetője, Vajda György elmondta, még nem „adták le” az eredményeket a kormány részére. A dokumentumban, a lap értesülései szerint a villamosenergia-piacon hosszú ideje neuralgikus pontot jelentő, az erőművek és az MVM közötti hosszú távú megállapodásokkal (HTM) részletesen foglalkoztak, s az Európai Unió kifogásaival egybehangzóan a piacot zavaró, nemkívánatos elemekként határozták meg azokat. A bizottság kifejtette, hogy atomenergia nélkül nem lehet biztosítani a hazai ellátást, ehhez így mindenképpen szükség lesz új reaktorokra, erőműre.

Ehhez azonban már az új harmadik generációs rendszert kellene használni, e téren azonban még nincsenek megfelelő tapasztalatok, azok legkorábban tíz év múlva állnak majd rendelkezésre, így az építés kérdését akkor kell majd újra elővenni. A bizottság szerint az egyik legfontosabb kérdés a paksi atomerőmű élettartamának meghosszabbítása. Emellett arra is rávilágítottak, hogy a megújuló energiaforrások – biomassza, szélerőmű – támogatottsági szintje rendkívül magas, így ezeket felül kell vizsgálni.


Hangsúly a kisfogyasztókon


A kereskedelmet vizsgáló szakértői bizottság szerint törvénymódosításra nincs szükség, ám az ágazatnak keretet adó jogszabályok betartatásával gond van. A Magyar Energia Hivatal javaslatából kiderül: a magyar gázpiac működési modelljére vonatkozó javaslat a közüzemi szolgáltatás megszűnését követően megkülönböztetett figyelmet fordít a kisfogyasztók folyamatos ellátására, speciális védelmi eszközök segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik