Belföld

Lázár bánatában jelentette fel a kommentelőket

Lázár Jánost nagyon megviselte, hogy halálos áldozata is volt 2012-es autóbalesetének. Annyira, hogy még aznap gyorsan feljelentette azokat a hozzászólókat, akik az ügy kapcsán egy cikk alatt gúnyos megjegyzéseket tettek.

Lázár János hihetetlen lelkierőről tett tanúbizonyságot tavalyelőtti autóbalesete napján. Miközben ugyanis épp azzal birkózott, hogy feldolgozza a tragédiát, amit a balesetben elhunyt nő halála okozott, még arra is volt ereje, hogy gyorsan, még aznap feljelentést tegyen azok ellen a kommentelők ellen, akik véleményt nyilvánítottak az ügy kapcsán.

A Ciknre került ki Lázár János feljelentő levele, amely 2012 október 24-én, tehát a baleset napján íródott. Ebben Lázár elárulja, “mérhetetlenül” megviselte a tragédia, sofőrjével együtt nehezen tudják a történteket feldolgozni.

De bárhogy is, azért Lázár elolvasta a Délmagyar témában írt cikkét, és mit látott? Ilyen hozzászólásokat, hogy

“Lázár elpusztíthatatlan. lézerjani: lézerblokkoló 1:0”

“Nyilván a halottat hozzák ki felelősnek”

A politikus pedig nem volt rest, és a baleset napján, a cikk elolvasása után szépen kimásolta a kommenteket, amelyek szerinte sértik az emberi méltóságát. Ezután megfogalmazta feljelentését, melybe egyenként berakta a hozzászólások egy részét, és aznapi dátummal feljelentést is tett az ügyészségen.

Az ügy most ott tart, hogy azokat, akik vélhetően kommenteltek, beidézték a bíróságra. A bírósági meghallgatás március 12-én lesz, ha Lázár ezen nem jelenik meg, akkor az eljárást megszüntetik.

Tegnap egyébként Lázár János egy rendhagyó órán a demokráciáról szónokolt a vásárhelyi diákoknak. Lázár kiemelte, sokat változott a politikai kommunikáció az elmúlt 20 év alatt, elsősorban az elektronikus média fejlődése miatt. Gondosan végig kell gondolni minden kimondott szót, a legkisebb vidéki fórumon is, mivel 5 perc múlva egy elszólást, rossz kifejezést már országosan látnak viszont. A kommentelőkről és a véleménynyilvánítás szabadságáról Lázár nem ejtett szót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik