A forint 37 bázisponttal 9,96 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A forint nem reagált a reggel közzétett, az első becslést lefelé módosító első negyedévi GDP adatra, a külkereskedelmi mérleg adatait pedig egyébként is óvatosan kezelik a vámstatisztika megbízhatatlansága miatt – mondták kereskedők.
A magyar valuta gyengülését szinte kizárólag a nemzetközi piaci hatások idézték elő szakértők szerint, nagy intézményi befektetők a kockázatosabb piacok devizáiban, illetve értékpapírjaiban való befektetéseiket kevésbé kockázatosra cserélték. Londoni bankházak erőteljes forinteladásai nyomán az eurót 254,20-255,80 forint között jegyezték, s bár a forint a nap végén visszatért nyitáskori árfolyamára, ez a szint is a március első napjaiban jegyzett gyengébb árfolyamokat idézi.
A feltörekvő piaci devizákra kedvezőtlenül hat, hogy a fejlettebb régiókban emelkedik a kamat, illetve megállni látszik az amerikai kamatcsökkentési folyamat. A kilátásokat tovább rontja, hogy a szerdai 25 bázispontos euróövezeti kamatemelés után a hónap közepén a svájci központi bank is várhatóan szigorít. A forint sem tudja kivonni magát a negatív hatások alól: a zsugorodó kamatfelár már nem elég vonzó a befektetők számára. Emiatt a piacon nem tartják kizártnak, hogy elmarad a már szinte biztosra vett magyar alapkamat-csökkentés a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa június 25-iki ülésén.
