Belföld

Hangos szülinapos: Elnézést!

Bár jobb társasházakban előre értesítik a lakókat, hogy buli lesz és kicsit hangosak leszünk, a szombat esti, a Galériában tartott születésnap szervezői inkább utólag kértek bocsánatot a nyugalom megzavarásáért.

A tiszteletbeli kazah konzulunk születésnapi partyját szervezők nevében a L.A.C. Holding Zrt. egy közleményt adott ki, melyben elismerték, hogy valóban tartottak egy „nemzetközi üzleti találkozót tartottak, amelynek záróeseménye valóban a cégcsoport tulajdonosa, Horváth László 50. születésnapja volt.”

Ugyanakkor azt írják, hogy szó sem volt több száz fős rendezvényről, bár 15 országból érkeztek meghívottak – nyilván kevesen.

Állítják, hogy a tízperces tűzijáték megrendezésével egy külső vállalkozót bíztak meg és  lebonyolításhoz szükséges valamennyi engedélyt beszerezték, minden illetékes hatóság megadta a hozzájárulást, s mindenkit tájékoztattak róla.

Elmondásuk szerint tudott róla a BRFK, a fővárosi katasztrófavédelem, a dunai vízirendészet, a Várgondnokság Nonprofit Kft., sőt a Köztársasági Elnöki Hivatal személy- és objektum védelméért felelős Készenléti Rendőrség Személy-és Objektum-védelmi  Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály is.

„Az üzleti találkozó és a születésnap szervezői remélik, hogy azoknak, akik látták, elnyerte a tetszését a tűzijáték. Azoktól, akiknek ez abban a pár percben mégis kellemetlenséget okozott, akiket esetleg az időjárási körülmények teremtette hanghatások indokolatlanul megriasztottak, a szervezők elnézést kérnek”.

polls & surveys

Ajánlott videó

Olvasói sztorik