Az MKB Bank Nyrt. 2006. október elejétől december elejéig „MKB lakáshitel két héten belül” szlogennel hirdetett akciót. Az akció népszerűsítése során a bank több ízben megtévesztette a fogyasztókat. Egyes reklámokban például a teljes hiteldíjmutatónak (THM) olyan kedvező mértékét szerepeltette, amely nem minden hiteltermékre volt elérhető, a svájci frank alapú lakáshitelek esetében is csak a legrövidebb kamatperiódus esetén érvényesült, de ezeknél is csak akkor, ha a bank nem teljesítette a reklámokban ígért gyors hitelbírálatot.
Hibás THM-jelölés
A GVH vizsgálata megállapította azt is, hogy az MKB akciója három konstrukcióra vonatkozott (a svájci frank, az euró és a forint alapú lakáshitelekre), ám a reklámokban csak az egyik terméhez kapcsolódó THM-et tüntette fel, méghozzá azt, amelyik a legalacsonyabb volt. A jogsértés miatt az MKB Bank 10 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.
A GVH a bírság összegének megállapításánál súlyosbító körülményként értékelte, hogy a jelentős piaci részesedéssel bíró bank bizalmi jellegű termékét széles körben hirdette megtévesztő módon. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy az MKB Bank a versenyfelügyeleti eljárás megindulását követően kiegészítette a szóban forgó akciót népszerűsítő reklámanyagait és korábban a pénzintézetet versenyjogsértés miatt nem marasztalta el a GVH.
Erste: a jutalékon bukott
Ugyancsak a fogyasztókat megtévesztő reklámok miatt marasztalta el a GVH az Erste Bank Hungary Nyrt.-t. A pénzintézet 2006. második félévében több alkalommal hirdette lakáshitel és szabadfelhasználású jelzáloghitel konstrukcióit azzal, hogy az igénylőknek teljes egészében elengedi a folyósítási jutalékot. A GVH megállapította, hogy a hirdetések némelyike alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. Így például egyes kommunikációs eszközök arról tájékoztatták a fogyasztót, hogy lehetőség van a folyósítási jutalék elengedésére, azonban ehhez „*”-al megjelölve kiegészítő információ is társult. Utóbbi arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az akció milyen időszakban befogadott hitelkérelmekre érvényes, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a folyósítási jutalék elengedéséhez kizárólag ezt a feltételt kell teljesíteni.
Egyik, de nem egyetlen
Csakhogy GVH szerint a folyósítási jutalék elengedésének ez csak az egyik, de nem az egyetlen feltétele volt. A kedvezmény igénybevételéhez ugyanis az ügyfélnek munkabérét az Erste-nél vezetett számlára kellett utalnia és ezen túl két csoportos beszedési megbízást is kellett adnia. A jogsértés miatt az Erste Bank 4 millió forint bírság megfizetésére köteles.
