Gazdaság

Szuper-Concorde-t terveznek

Az Airbusokat gyártó nyugat-európai légügyi csoport, az EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs New York közötti utat.

A müncheni Focus magazin beszámolója szerint a gép az Astrium űrrepülőgép mintájára fejlesztenék ki. Az Astrium 2012-től tervez űrturistákat szállítani, az előzetes tervek szerint a másfél órás utazás 150-200 ezer euróba kerülne.


A szuperszonikus gépek versenyében a Boeing sem akar lemaradni: korábbi japán lapbeszámolók szerint egy japán ipari konzorciummal készül egy következő generációs repülőgépet kifejleszteni, amely a hangsebességnél gyorsabban repülne.
A repülő a hangsebesség kétszeresével tudna repülni, és eközben egy Concorde – amely két és fél éve történt végleges leállítása előtt szintén körülbelül ilyen sebességre volt képes – keltette zajnak csupán egy százalékát gerjesztené. A japánok azt remélik, hogy 2020-ra már piacra dobhatják a 200-300 férőhelyes szuperszonikus repülőgépet, amelynek például a Tokió-Los Angeles táv megtételéhez csupán öt órára lesz szüksége.


A Concorde utolsó menetrendszerűen közlekedő járata 2003. október 24-én szállt le a londoni Heathrow repülőtéren. A Concorde súlyos pénzügyi kudarcnak bizonyult, hiszen – jóllehet a két fejlesztő ország annak idején 200 Concorde megrendeléséről álmodott – végül összesen 14 olyan példány készült, amelyeket nemcsak próbarepülésekre, hanem kereskedelmi járatok üzemeltetésére szántak. Ráadásul a gépekből a British Airwaysen és az Air France-on kívül egyetlen más
légitársaság sem vásárolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik