Gazdaság

City: eltérő értékelések a kormányátalakításról

AZ MSZP-n belüli reformfáradtság jelének értékelték Londonban a magyar kormányátalakítást, de az alapvető folyamatokat a City szerint nem nagyon érintik a minisztercserék.

A Dresdner-csoport londoni befektetési részlege – Dresdner Kleinwort – által kiadott gyorselemzés szerint a ház „a kisebb mértékű kormányátalakítástól” rövid távon nem vár jelentősebb módosulást a reformkilátásokban, és nem számít további változtatásokra sem a kormány összetételében.

A Dresdner a feltörekvő piaci fejleményekre általa alkalmazott besorolási rendszerből – pozitív, figyelendő, semleges, negatív – a magyarországi kormányátalakításra a semleges besorolást adta.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének hétfői elemzése szerint sem várható azonnali gazdasági hatás, a ház ugyanakkor úgy tartja, hogy az átalakítás az MSZP-n belüli „reformfáradtság” jele lehet.

A GS szerint „érdemes megjegyezni”, hogy Kiss Péter 2004-ben Gyurcsány Ferenccel versengett a miniszterelnöki posztért, és a szocialista párt „bennfentesei őt favorizálták”. Mostani kinevezése azt jelezheti, hogy Gyurcsány pozíciója gyengülőben van az MSZP-n belül, és a miniszterelnöknek kompromisszumot kellett kötnie a „régi” pártvezetéssel.

Az elemzés szerint ez „valószínűleg nem jó hír” a szerkezeti reformok – legalábbis a potenciálisan népszerűtlenek – szempontjából. A kormány máris jelezte, hogy a 2008-ra tervezett ingatlanadót esetleg nem vezeti be, és még mindig nincs döntés az egészségügy reformjáról.

A Goldman Sachs értékelése szerint messze ható szerkezeti reformok meghonosítására még 2008-ban van lehetőség, utána azonban már túl közel lesznek a 2010-es választások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik