Gazdaság

Brüsszel dicsér és aggódik

Tartható a magyar hiány 3 százalékra csökkentése 2009-ig, az unió részéről egyelőre nincs szükség további lépésekre – állapította meg az Európai Bizottság.

A bizottság szerdán fogadta el értékelését a konvergenciaprogram végrehajtásának állásáról áprilisban beadott magyar beszámolóról, illetve a túlzottan magas deficit miatti eljárás keretében tett korábbi EU-ajánlások teljesítéséről. Ezúttal a testület úgy ítélte meg, hogy egyelőre további lépések az unió részéről nem szükségesek, a magyar hiány GDP-hez képest 3 százalék körülire szorítása 2009-re jelenleg teljesíthetőnek tűnik.

Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse szóban is megerősítette, hogy a testület pozitívan értékeli a magyar kiigazítási pályán tett lépéseket, és erről fog beszámolni az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri tanácsának. Magyarország úton van afelé, hogy végrehajtsa a tanács tavaly elfogadott ajánlásait – hangoztatta.

Úgy ítéljük meg, hogy a deficit korrekciójával kapcsolatban 2008-ra, 2009-re kitűzött magyar célok is teljesíthetők, és abba az irányba mennek, amelyet Magyarország tavaly megkezdett. A pénzügyi biztos leszögezte ugyanakkor azt is, hogy a bizottság még lát kockázatokat a magyar program végrehajtását illetően.

Magyarország az előrejelzések szerint még idén is az EU legnagyobb arányú államháztartási hiányával fog rendelkezni – figyelmeztetett. Arra az újságírói kérdésre, hogy a múlt tapasztalatainak fényében még bízik-e a magyar statisztikai adatokban, Almunia leszögezte, hogy e tekintetben megvárja az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) deficitelemzését, és el is fogadja azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik