Gazdaság

Most lehet tenni a szemétégető ellen

A mai naptól három héten át hozzáférhető a Heiligenkreuzba tervezett szemétégető előzetes környezeti tanulmánya: a zöldtárca július 4-ig várja az állampolgárok és a civilszervezetek véleményét.

A környezetvédelmi miniszter lépéseket kíván tenni a Heiligenkreuzba tervezett hulladékégető ügyében. Ennek első lépéseként a tárca levegőminőségi mérések elvégzését tervezi Szentgotthárdon, mivel a tervezett hulladékhasznosító mű 98 méter magas füstgázkéménye néhány száz méterre lenne az országhatártól, Szentgotthárddal szemben az osztrák oldalon – áll a tárca közleményében.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) honlapján szerdától olvasható a szemétégető előzetes környezeti tanulmánya. A környezetvédelmi szervezetektől és a civil szférától elsősorban arra várnak javaslatokat, hogy a magyar területet érő környezeti hatásokat hogyan tárják fel, és miként vizsgálják meg a később elkészítendő környezeti hatástanulmányban. A javaslatok előtt érdemes átolvasni a KvVM honlapján található ismertetőt.

A környezetvédelmi szervezetek, az érintett helyi lakosság, valamint a környezetvédelmi tárca álláspontjának ismeretében határozza majd meg az osztrák hatóság, milyen kérdések vizsgálatára terjed ki a várhatóan 2007 szeptemberére elkészülő környezetvédelmi hatástanulmány. Ezt követően indulhat csak el a tényleges környezeti hatásvizsgálat.

Az Espoo-i egyezmény szerinti eljárásban a KvVm közzéteszi majd a tervezett szemétégető teljes dokumentációját, és lehetőséget biztosít arra, hogy az érintettek kifejthessék véleményüket. Ezt követi majd egy konzultáció az osztrák hatóságokkal, amelyeknek mérlegelniük kell a magyar álláspontot és a lakosság véleményét. Hazánknak az ügyben vétójoga azonban nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik