Gazdaság

Elnöki szinten a Rába

Sólyom László köztársasági elnök szombaton Bécsbe látogat, ahol a Rába szennyezésének kérdéséről tárgyal Heinz Fischer osztrák szövetségi elnökkel.

A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a magyar államfő részt vesz az Osztrák Máltai Kórházszolgálat 50 évvel ezelőtti megalakulása alkalmából rendezett ünnepségen, ahol beszédet is mond. Ezt követően négyszemközti megbeszélést folytat osztrák kollégájával, Heinz Fischer szövetségi elnökkel, akivel közös sajtótájékoztatót is tart majd.

Sólyom László egy pénteki budapesti környezetvédelmi rendezvényen beszélt újságíróknak arról, hogy a tárgyalások középpontjában a Rába szennyezésének kérdése lesz. „Botrányos volt, hogy nem történt hat éven keresztül semmilyen továbblépés, csak a kifogások keresése” – mondta a köztársasági elnök. Sólyom László úgy vélte, „most már a két ország kapcsolatait beárnyékolja ez a botrányos szennyezés”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik