Belföld

Eltüntették a kínos hozzászólásokat Balog Facebook-oldaláról?

A miniszter pár napja küzd komoly kihívásokkal.

Azt írja a Népszava, hogy Balog Zoltán Facebook-oldaláról eltűnt több olyan hozzászólás, amely számon kérte a miniszter roma holokausztról tett kijelentését. „Néhány kommentről van szó, de a helyük jól látható: legutóbbi, a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny kapcsán feltett fotó alól a közösségi oldalon fellelhető nyomok tanúsága szerint 13 bejegyzés hiányzik. Ez a fotó hétfőn akkor került fel, mikor Balog véleménye miatt a felháborodás már érezhető volt, a miniszter mégsem nyilvánult meg az ügyben” – írja a lap.

Mint korábban megírtuk, a miniszter a Kossuth Rádióban azt állította: “Azt fontos tudni, hogy Magyarországról semmifajta cigány deportálás nem történt. Ausztriából történt, tehát a magyar cigányokat is onnan vitték.” Az ellenzéki pártok bocsánatkérésre, lemondásra szólították fel Balogot, az Antifasiszta Hálózat, a Demokratikus Polgári Ellenzék, a Hét Olajfa Egyesület, a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat, Béke- és Jogvédő Egyesület és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége pedig egyenesen azt állította, hogy Balog lényegében tagadta a magyarországi cigányok holokausztját. Ez egyébként jogsértő.

Kedden hihetetlen képsorozat jelent meg a delmagyar.hu oldalon a miniszterről. A felvételek tanúsága szerint Balog miniszter úgy érezhette, az RTL Klub nézőivel nem osztja meg a Szegeden nyíló magyar bibliatörténeti kiállítással kapcsolatos gondolatait, ezért úgy döntött, az előtte lévő mikrofonok közül a kereskedelmi tévéhez tartozót inkább a földre teszi. Akciója azonnal lázba hozta a sajtószabadságért aggódókat, pedig könnyen lehet, hogy a miniszter (egykori lelkész) már azt is tudta, hogy a pápa az internet, okostelefon és televízió helyett gyümölcsözőbb tevékenységeket ajánl majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik