Belföld

Orbánék visszavágtak az RTL-nek

Az RTL Csoportnak felelős vállalati magatartást kell tanúsítania Magyarországon is – tudatta a kormány honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleménye szerint az RTL Csoport megalapozatlan, a valóságtól „messze elrugaszkodott kijelentésekre ragadtatta magát, hogy rossz színben tüntesse fel a magyar kormányt, és elriassza a magyarországi befektetőket”. Mint írták: megdöbbenve tapasztalják, „hogy egy nemzetközi vállalat, amely a magyar reklámpiac negyven százalékát birtokolja, fiktív veszteségekre hivatkozva éveken keresztül messze a törvényes mérték alatt fizet adót, megengedi magának, hogy megkérdőjelezze a magyar kormány jóhiszeműségét.

„Minden választott kormány feladata, hogy a becsületes adófizetők érdekében valamennyi szereplőre, még a legnagyobbakra is kiterjessze a közteherviselést és betartassa a Parlament által szentesített adótörvényekben foglaltakat.” Ezért a minisztérium azt javasolja az RTL Csoport vezetőinek, „vizsgálják meg, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb és legprofitábilisabb szereplőjeként – a tisztességgel adózó gazdasági szereplők többségével ellentétben – miért nem járulnak hozzá profitjukkal arányosan az ország működéséhez? „Milyen jogon gondolja normálisnak egy nemzetközi társaság, hogy miközben a világ más országaiban „good corporate citizen-ként”, felelős vállalati magatartást képvisel, addig ugyanezt nem kívánja Magyarországon gyakorolni?” – teszi fel a költői kérdést a szaktárca, emlékeztetve rá, hogy ez „egy olyan közép-európai országban történik, amely máig nem heverte ki azt a gazdasági hátrányt, amit idegen megszállók által évtizedekre rákényszerített diktatúra okozott”.

A kormánynak elfogadhatatlan, hogy a gazdasági felzárkózásáért emberfeletti erőfeszítéseket tevő országra – amely szabaddá tette médiapiacát a külföldi befektetők előtt – egy társaság holmi könnyen kifosztható gyarmatként tekintsen. „Az RTL Csoportnak nincs erkölcsi alapja politikai szempontokra hivatkozva, valójában önző profitérdeket szolgálva a magyar kormányt támadnia és Magyarországnak ártania.” A kormány kitart amellett, hogy minden gazdasági szereplőnek ki kell vennie részét a kölcsönös közteherviselésből. Az ország működtetéséhez minden gazdasági szereplő kölcsönös tehervállalása szükséges. A reklámtörvényre azért van szükség, hogy senki ne tudja elkerülni az adófizetést. A törvénynek  köszönhetően  bezárul  minden  kiskapu  az adóelkerülők előtt, megakadályozva, hogy nyereséges médiacégek fiktív veszteségekre hivatkozva kibújjanak az adózás alól.

FT: a reklámadó hatása az RTL-csoport eredményére

A Magyarországon bevezetett reklámadó várhatóan visszaveti a legnagyobb európai televíziós vállalkozás, az RTL-csoport eredményét – írta a vállalat első félévi profitbeszámolójáról a Financial Times. A gazdasági napilap idézete szerint a német Bertelsmann médiacsoport többségi tulajdonában álló RTL “a Magyarországon aktív összes külföldi befektető számára elriasztó jelzésnek” nevezte a “sietve bevezetett, elkobzással felérő reklámadót”. Ugyanakkor a helyi, decentralizált vállalatvezetési szerkezetnek és a politikai függetlenségnek döntő szerepe van a cég sikeres magyarországi működésében. A Financial Times szerint az RTL által elsősorban a magyarországi üzletágban végrehajtott 100 millió eurós értékleírás több mint a felével, 202 millió euróra csökkentette a cégcsoport a nettó eredményét; ez elmaradt az elemzői várakozásoktól. A vállalat ugyanakkor a franciaországi működési környezetet, valamint produkciós cége, a FremantleMedia eredményeire nehezedő nyomást is a gyengülés tényezői között említette.

Politikai önkényt emleget a FAZ

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a reklámadóról „A televízió, mint az állam ellensége” címmel közölt kommentárt. A szerző, Johannes Ritter kiemelte, hogy német cégeket nem csak Kínában veszélyezteti az “állami önkény”, “Európa közepén is történnek olyan dolgok, amelyeknek semmi közük a jól működő gazdasági rendhez”. Ezt a jelenséget tapasztalja meg “fájdalmasan” az RTL vállalatcsoport. „A magyar kormány egyetlen tollvonással drasztikus adót vezetett be: a tévécsatorna-hálózatnak ezentúl a bevétel (és nem a nyereség!) 40 százalékát kell befizetnie az államnak.” A FAZ szerzője szerint az intézkedés mögött “tisztán politikai számítás” áll. Az RTL ugyan “nem a kritikus politikai újságírás zászlóvivője”, a kormány mégis azt akarja elérni, hogy távozzon az országból, és a piacvezető csatorna kerüljön “nemzeti védnökség alá”. A “politikai önkény” miatt az RTL virágzó magyarországi leányvállalatából egy csapásra a csoport “problémás gyereke” lett. Mindezt azonban “a befektetők világszerte pontosan regisztrálják majd, és a jövőben elkerülik Magyarországot” – vélekedett a FAZ kommentátora.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik