Belföld

Két új járat Budapestről

Lisszabonba és Maastrichtba indít járatokat 2015 tavaszától a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Váradi József vezérigazgató hétfőn sajtótájékoztatón.

A cég Airbus A320-asai március 30-ától repülnek Lisszabonba kedden és szombaton, Maastrichtba pedig május 15-től lehet a Wizz Airrel eljutni, a gépek hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap repülnek a hollandiai városba.     

A bővítést Váradi József azzal indokolta, hogy a dél-európai, valamint a maastrichti régióban eddig is erős volt a jelenlétük, így “logikus” volt a két újabb célállomás felvétele az úthálózatba.     

A vezérigazgató elmondta még, hogy Budapestre újabb gép érkezik, ezzel 500 ezerrel nagyobb ülőhely-kapacitást tudnak kínálni, amelyet hálózatbővítésre és a meglévő járatok sűrítésére használnak. Ezzel kapcsolatban jelezte: 2015 tavaszától növelik járataik számát tíz városba: egyebek mellett Londonba, Brüsszelbe, Milánóba, Madridba és Stockholmba is. 

Hangsúlyozta, hogy a január-júliusi időszakban 26 százalékkal több utasuk volt az előző év azonos időszakához képest, piaci részesedésük júliusban a magyar piacon 31 százalék volt.     

Kérdésre válaszolva Váradi József elmondta, hogy a szokásos, igényekhez igazított téli menetrendi kínálatuk lesz, ugyanakkor a bakui járat gazdaságossága megkérdőjeleződött azzal, hogy a bakui földi kiszolgáló jelentősen megnövelte a kiszolgálás árát, így ez az útvonal jelenleg nem elérhető. Jelezte: hétfőtől kezdve 2015 október végéig lehet jegyeket foglalni a Wizz Air honlapján, hosszú távú járatokban pedig továbbra sem gondolkodnak, mivel ez az üzemelési forma eltér attól, amelynek alapján a légitársaság jelenleg üzemel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik