Belföld

Vágó Istvánt mintha törölték volna az MTV archívumából

Amióta "a politikai nézeteit illetően coming out-olt, jobban érzi magát”. Szabadon beszélhet, amit tévésként nem tehetett - mondta a Népszavának. 

A nyugdíjas életről úgy véli, egy normális országban még lenne dolga, munkája, de nálunk elképesztő mélységekig jut el a hatalom akarata. Vágó Bernadettet, az Operettszínház kiváló énekesét egy vidéki városban nem engedték fellépni, mert azt hitték, a lánya, pedig nem is ismeri. „Állítólag már nem feketelisták vannak, hanem fehér listák, azok neveivel, akiket lehet foglalkoztatni. Ha nem vagy rajta a listán, nem kapsz munkát.”

Egy tévénél tudná elképzelni magát: a közszolgálatinál, mert a nívós műveltségi vetélkedő közszolgálat, de bizonyos jelekből arra következtet, hogy a köztévé nem alkalmazná. Elég sok műsoruk fut, ahová meghívnak régi tévéseket – őt még sosem hívták. Elindult az M3 csatorna, ahol archív felvételek láthatók. A “Játék határok nélkül” című vetélkedősorozatot az elsők között tűzték műsorra. Az egészet leadták, kivéve azt, amelyiket ő vezetett. Mintha az archívumból is törölték volna, mondja.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Legjobban 1989-ben érezte magát. Végigjárta az összes pártkezdeményt. Neki már akkor feltűnt, hogy „Orbán Viktor június 16-án, Nagy Imre újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelte, holott január óta volt erről megállapodás, sőt áprilisban el is kezdődött. És jött ez a fiatalember, szónokolt a vakvilágba”. Ez mára oda jutott, hogy azt gyanítja, az sem érzi jól magát, aki kormánypárti, tökéletesen tudja, miféle hazugságokkal etetik.

„Sajnos a diktatúra azzal jár, hogy a Vezér akaratát ész nélkül végrehajtják” – mondja. Vágó szerint a Fidesz elképesztően sikeresen tereli el a figyelmet a lényegről, és azt a szöveget nyomja, amit a többség hallani akar. „Ha több a hetero, mint a homo, akkor buziellenesek. Ha több a nem zsidó, mint a zsidó, szemet hunynak az antiszemitizmus felett. Ha a többség cigányellenes, akkor elzavarják a romákat Miskolcról.”

Nincsenek illúziói, szerinte négy év múlva még rosszabb lesz, mert „a Fideszt csak jobbról lehet megbuktatni. Mert a Fidesz és a Jobbik szavazói közt szabad az átjárás, és könnyen előfordulhat, hogy a csalódott fideszesek tömegesen szavaznak majd a szélsőjobbra”. Neki most a Facebook jelent túlélési stratégiát és nem hiányzik egykori rajongótábora. Mióta “coming out”-olt politikai nézeteiről felszabadult. Örül, hogy nem kell gazsulálnia náci lelkű fickóknak és szabadon beszélhet. Az interjú további részletei itt!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik