Gazdaság

50 millió lehet az ingatlanadó értékhatára

Jövő év januártól egységes módszertan és jogszabály alapján, de az önkormányzatok saját döntése szerint vethető ki a kizárólag értékalapú ingatlanadó – jelentette be hétfőn Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára. Az új adó kiváltja az eddigi, helyhatóságok által szedett hasonló adókat.

A koalíciós megállapodás vasárnap aláírt kiegészítése nyomán az adórendszer átfogó átalakításáról is megegyeztek a koalíciós pártok. Ennek részeként jövő januárral indulhat az új adónem, amely az ingatlanokhoz kapcsolódó adónemeket váltja majd ki, így az építményadót, a telekadót, a magánszemélyek kommunális adóját, az üdülőépületek adóját, valamint a luxusadót.

A Portfolio.hu gazdasági portál szerint az államtitkár jelezte, hogy a kormánynak nincs ellenérzése azzal kapcsolatban, hogy az 50 millió forint értékű ingatlanokra vonatkozzon az új egységes teher.

Az államtitkár hangsúlyozta: az egységesedő ingatlanadótól a központi költségvetés semmilyen bevételi többletet nem vár. 2006-ban 65 milliárd forintnyi, a helyi önkormányzatoknál landoló, ingatlannal kapcsolatos bevétel érkezett Tátrai szerint.

Az államtitkár közölte: az az önkormányzat, amelyik most is kiveti valamelyik ingatlannal kapcsolatos adót (a luxusadó országos hatáskörű), az a jövőben kivetheti az egységes ingatlanadót (nincs bevételi kényszer feléjük), amelyik viszont most nem tart fenn ilyen adónemet, annak a jövőben nem lesz semmilyen kötelezettsége az egységes ingatlanadó bevezetésére.

Az ingatlanadó mellett 2008. január 1-jétől életbe lépnek bizonyos korrekciók az adórendszerben, amelyek a bürokrácia csökkentését, a fekete- és szürkegazdaság visszaszorítását, a társadalmi igazságosság erősítését szolgálják. Így már a jövő évtől összevonják a kis adókat, átalakítják a bevallási rendszert, szűkítik az szja-kedvezményeket, megkezdődik az adójóváírás kifuttatása.

Tátrai elmondta: a koalíciós partnerek abban is megállapodtak, ha az adóbevételek vagy a kiadások kedvezőbben alakulnak a tervezettnél, az ebből adódó pénzügyi lehetőségeket a hiány további csökkentésére, a versenyképesség javítására fordítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik