Gazdaság

Becsődölt az Il Ferro romániai „klónja” is

Az Il Ferro név megvásárlása nyomán létrejött romániai autóreklámos cég, amely a magyarországi botrány után MobilSpotra keresztelkedett át, szintén fizetésképtelenné vált – írta az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap.

A Bukarestben megjelenő lap információi szerint nemcsak nevét változtatta meg a romániai cég, hanem Nagyváradról Csíkszeredára költöztette át a központi székhelyét. A nagyváradi irodában zárt ajtók fogadják az ügyfeleket, akik azonban Csíkszerdában sem járnak több sikerrel, hiszen az ÚMSZ információi szerint a székelyföldi városban megadott cím csak papíron létezik.


Az újság szerint a cég telefonjai sem működnek már, így nincs kihez fordulniuk azoknak az ügyfeleknek, akik a napokban értesítést kaptak arról, hogy MobilSpot júliustól három hónapra felfüggesztette a szerződés végrehajtását, vagyis a kifizetéseket.


Sasvári Gábor, a Romániában működő cég egyik magyarországi tulajdonosa korábban a Krónika című erdélyi napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a Romániában bejegyzett vállalkozás nevének megváltoztatását azért kezdeményezték, mert nem akarják, hogy magyarországi társuk kudarca az ő tevékenységükre is kihatással legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik