Gazdaság

Hiány, betegség

A máris érezhető baromfihiány után az ősszel árrobbanás és a hazai termelők további visszaszorulása várható.

Nincs farhát. Csirke is alig van, mert szesz lesz helyette – célzott a Hold utcai csarnok eladója arra, hogy takarmány helyett inkább bioetanol-alapanyagot termesztenek a gazdák, azt ugyanis jobban megfizetik. Az így kialakuló hiány felhajtja majd a takarmányárakat, olyannyira növelve a baromfitenyésztés költségeit, hogy sokan fel is hagynak vele. Most, a nyári piaci pangás idején már 10-20 százalékkal kevesebb a szárnyas felhozatal. „Pedig csak szeptember-októberben, a tömeges szabadságolások után fog megmutatkozni, hogy valójában mennyivel kevesebb a baromfi” – mondja Pribóczky Csaba, a Pribo-Meat húsnagykereskedés igazgatója.

„Nemcsak a magyar baromfiból van kevesebb a kelleténél, az import is visszaszorult” – tapasztalja Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke, a Master Good cégcsoport tulajdonosa. A júniusi 5-10 százalékos áremelés után újabb, radikálisabb drágulást vár az átadási árakban az ősszel. A baromfipiacot ugyanis nemcsak a bioetanol-biznisz sújtja. A madárinfluenza okozta bizonytalanságban eleve kevesebb uniós – közöttük magyar – állattartó telepítette be a baromfiólakat. Az EU-piacokra korábban tömegesen szállított brazil baromfihúsból is kevesebb érkezik, és nemcsak az ottani baromfipestis miatt. Az unió ugyanis tavaly negyedéves, pályázható kvótákra bontotta, és a visszaélések megelőzésére előzetes – kilogrammonként 0,5 eurós – letéti díjhoz kötötte a brazil baromfi importját, emiatt a töredékére zuhant a behozatal.


Hiány, betegség 1

BIZONYTALANSÁG. „A kereskedelmi láncok erős tárgyalási pozíciójukkal eddig féken tudták tartani az átadási árak emelését” – mondja Oláh István, a HerCsiHús ügyvezető igazgatója. Az előállítási költségek azonban olyan gyorsan emelkednek, hogy ezt már kénytelenek lesznek respektálni a kereskedelmi láncok is, ha hazai baromfit akarnak tenni a pultokra. Őszre így 700 forintra emelkedhet például a feldolgozott pulykahús fogyasztói ára. Az aszály, a csapnivaló európai gabonatermés ugyanis takarmányár-robbanással fenyeget. Ha a láncok visszavernék az átadási ár őszi emelését, a meredeken emelkedő takarmányárak miatt a termelők zömének nem lesz kifizetődő az állattartás. A bizonytalanság már most akkora, hogy hiánycikk a naposcsibe, a napos pulyka.

Mindezt megfejeli, hogy beindulnak az eredetileg a gabonafelesleg feldolgozására létesülő hazai bioetanol-üzemek. Az Egyesült Államok gabonapiacán munkához látott etanolgyárak már megfordították a trendet, és a világ eddigi legnagyobb kukorica-exportőre jövőre akár már nettó importőrré válhat. A dél-amerikai régió is átáll az amerikai bioetanol-üzemek ellátására, így tartós kereslet ígérkezik a gabona világpiacon, ami a magyar takarmányárakra is hat. „Évtizedek óta nem volt ilyen alacsony a világpiac gabonakészlete, mint jelenleg” – tapasztalja Bárány. Kétszeresére ugrottak a világpiaci gabonaárak, tonnánként már megközelítik a 150-180 eurót. Itthon már a betakarítás előtt 30-40 százalékkal többet kértek a kalászos gabonáért, mint tavaly.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik