Gazdaság

Az SZDSZ pártolja a tőzsdeélénkítő csomagot

A Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) Liberális Gazdasági Tanácsa a tőzsdeélénkítő javaslatok döntő részét – a hosszú távú megtakarítások ösztönzését, az állami vállalatok tőzsdei privatizációját és a pénzügyi ismeretek oktatását – támogatja, mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke a tanács ülését követően a Budapesti Értéktőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde, a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) július 10-én a kormányfőnek küldött nyílt levélben ötpontos tőzsdeélénkítő csomagot javasolt a kormánynak. Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke elmondta, hogy a Liberális Gazdasági Tanács meghívását követően konzultálnak a többi parlamenti párttal is.

A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy az SZDSZ támogatja az Állami Autópálya Kezelő mielőbbi eladását és a Szerencsejáték Zrt. részleges privatizációját is. A párt javasolja a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) 49 százalékának tőzsdei bevezetését 51 százalék állami tulajdon megtartása mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik