Foci

Törőcsiket nem műtötték meg, az orvosok bizakodnak

Megfigyelés alatt tartják az Újpest legendás futballistáját, akit agyvérzéssel vittek kórházba.

Az MTI információi szerint az 55 esztendős “Törőt” a korábbi jelentésekkel szemben nem operálják meg, állapotát, amely súlyos, de nem életveszélyes, folyamatosan ellenőrzik az Állami Egészségügyi Központban.

Törőcsik Andrást azon az intenzív osztályon kezelik, ahol az elmúlt esztendőben a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari súlyosan sérült pilótája, a brazil Felipe Massa is feküdt. A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ pénteken közleményben ad tájékoztatást Törőcsik András állapotáról.

Törőcsiket csütörtökön délután meglátogatta, Nyilasi Tibor, aki a Sport1 tv-csatornán elmondta, hogy tudomása szerint volt válogatott játékostársa egy hete lett rosszul, akkor kórházba ment, aztán CT-vizsgálaton esett át. Törőcsiknek, akinek csípőprotézisre lenne szüksége, valószínűleg beüthette a fejét.”Az orvosok bizakodóak” – fogalmazott Nyilasi.

Az MR1 Kossuth Rádió pénteken reggel arról számolt be, hogy a legendás focista jobban van.

Az Újpest egyik legkiválóbb futballistája 1976 és 1984 között összesen 45 alkalommal lépett pályára a válogatottban, 12 gólt lőtt, két világbajnokságon is részt vett.

A Kesének is becézett játékos kiismerhetetlen cseleivel, parádés lövőtechnikájával vált a lila-fehér drukkerek egyik legnagyobb kedvencévé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik