Gazdaság

Élhetőbb lakások kerülnek piacra

Az új építésű garzonlakások árát akár tíz százalékkal is növelheti, a nagyobb méretű lakások piacát azonban szinte alig befolyásolja az új lakások építésére vonatkozó szabályozások módosításáról szóló miniszteri rendelet, amely várhatóan jövő év januárjában lép életbe, állítják ingatlanpiaci elemzők. Bár a módosítások kevés új elemet tartalmaznak, és inkább csak meglévő definíciókat pontosítanak és már létező technikai előírásokat fogalmaznak meg, abban egyetért a szakma, hogy az új rendelkezések hatására minőségi, élhetőbb lakások kerülnek a piacra.

Az épülő lakás egyik szobájának minimum 17 négyzetméteresnek kell lennie, valamint kétszobásnál nagyobb lakások esetében külön WC-t kell építeni akkor is, ha a fürdőszobában már van, áll az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium harminchét oldalas tervezett szabálymódosításának előírásai között. A rendelkezés hozzáteszi, hogy a fürdőszobában nem kötelező WC létesítése. Az élhetőbb lakókörnyezetet biztosítja a benapozásra vonatkozó rendelkezés: ennek értelmében a lakás egyik szobájába február 15-én legalább 60 percen át be kell sütnie a napnak. A külső árnyékolót, valamint növényzet létesítését is előírja a rendelet.

Rejtett értékek

A városkép javítása érdekében a klímaberendezéseket jövő évtől csak takartan, az épület külső megjelenésével összhangban lehet elhelyezni újonnan épült házak homlokzatán; a falon át történő kivezetést csak szükséghelyzetben és jól körülhatárolt feltételek mellett engedélyezi az új rendelkezés, és egyértelműen tiltja néhány esetben, például légaknába, zárt belső udvarba, verandára vagy beépített lodzsára való kivezetését. A minisztérium ezt a módosítást mind egészségügyi, mind építészeti szempontok alapján tartja indokoltnak. Az új rendelkezések kitérnek a garázsok elhelyezésének kérdésére is. A jövőben olyan telkeken, ahol legalább hatlakásos társasház épül, a gépkocsitárolókat az épületen belül kell kialakítani; ez a szabályozás a parkolási gondok megoldását és a zöldterület védelmét szolgálja.


Élhetőbb lakások kerülnek piacra 1

A parkolási lehetõségek javulását várják a változásoktól (MTI)



A minisztérium álláspontja szerint az intézkedéseknek nem lesz jelentős árdrágító hatásuk, ugyanakkor hozzájárulnak a minőségi életterek megteremtéséhez. A fent megfogalmazott műszaki követelmények javarészt már meglévő rendelkezések pontosítását tartalmazzák, költségnövelő hatásuk nem számottevő, közölte az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya. Hozzátették, hogy olyan minőségi elvárásokat rögzítenek azonban az új rendelkezések, amelyek élhető épített környezetet teremtenek. A módosítás része annak a nagyjából másfél-két éve folyó következetes jogszabályalkotásnak, amely egyrészt az EU-csatlakozás kihívására válaszul a hazai építési piac védelmét, a körbetartozás megfékezését, másrészt az építészeti és építési minőség emelését hivatott elősegíteni – állítja Bedő Katalin, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese.

—-Piaci nyomásra—-

A piac szinte kikényszerítette ezeket a változásokat, mivel a vevők egyre igényesebbek és egyre többen keresik a színvonalas lakásokat – vélekedik Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője. Bár nem állítja, hogy a jogalkotók közvetlenül reagáltak volna a piac igényeire, szerinte a legtöbb fejlesztő már most az új szabályokkal harmonizálva építi a lakásokat. Ami a minimális szobaméretet illeti, Valkó Dávid szerint az utóbbi idők tendenciái azt mutatják, hogy a vevők keresik a nagyobb szobás lakásokat, így a fejlesztők is elmozdultak ebbe az irányba egy ideje. Ha a mostani előírásokat vesszük figyelembe, egy lakás minimális mérete körülbelül 21 négyzetméter, ahol a 17 négyzetméteres szobában benne van a konyha is – számol az elemző. Az új előírások értelmében külön konyhát kell kialakítani, ami minimum három négyzetméterrel megnöveli a lakás méretét, így természetesen nő az ára is.

Eddig is szerepelt a szabályozásokban minimális szobaméret, ám az új rendelkezések értelmében, ha a szoba egy légtérben van a konyhával és az étkezővel, ezek alapterülete nem számolható bele a 17 négyzetméterbe – állítja Hajnal István, a Biggeorge’s-NV Zrt. vezérigazgatója. Ám az amerikai konyhás lakások mostanában már nem annyira népszerűek, állítja Valkó. Tapasztalata szerint a vevők mintegy felének határozott kívánsága a külön konyha. Bár szerinte nehéz jóslásokba bocsátkozni az árnövekedést illetően, a garzonlakások esetében nagyjából 10%-os emelkedést prognosztizál.

Hajnal egyetért azzal, hogy az új szabályozás az olcsóbb, kis alapterületű lakások esetében valóban növelheti az árat. Úgy véli, hogy a módosítás a piac tisztulását eredményezi, de árnövelő hatása elenyésző a legtöbb szegmensben. Számos fejlesztő már most úgy építi a lakásait, hogy megfelelnek azoknak a követelményeknek, amelyeket a módosított rendelet támaszt, állítja Hajnal István. Szerinte a benapozásra vonatkozó előírás betartása okozhat némi gondot, és főleg az építészeket állíthatja kihívások elé, hiszen egy hetedik vagy nyolcadik kerületi foghíjbeépítésnél ezt nem könnyű megoldani.

Drága lesz a parkolás

Az ingatlanfejlesztő cégeknek leginkább az épületen belül elhelyezendő gépkocsibeállók jelenthetnek extra költséget, amely valószínűleg a lakások áraiban is jelentkezik majd – vélekedik Valkó Dávid az Otthon Centrumtól. Szerinte itt fennáll a veszély, hogy nő az eladatlan lakások száma. Hiszen elképzelhető, hogy nem minden ingatlanvásárló akar vagy tud megvásárolni egy garázst másfél millió forintért. A fejlesztők másik lehetősége, hogy átvállalják a költségeket, így kevesebb nyereséggel kell beérniük.

Bár néhányan sok ezerre teszik az eladatlan újépítésű lakások számát Budapesten, Valkó Dávid azt mondja, az Otthon Centrum legutóbbi elemzése szerint mintegy 1200 átadott, de még nem értékesített lakás van jelenleg a fővárosban. A cég elemzéseinek alapján 2005 óta folyamatosan csökken ez a szám, akkor 2200 új építésű lakás várt hiába gazdára. A csökkenő tendenciához az is hozzájárul, hogy a fejlesztők tavaly már némileg visszafogottabbak voltak, így kevesebb lakás épült Budapest slágerkerületeiben. Az elemző úgy véli, a jelenlegi módosításcsomag nem csökkenti tovább a beruházási hajlandóságot, és ha kis megtorpanás be is következne, szerinte hamarosan visszaáll a jelenlegi helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik