Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forintos, 18,8 százalékos növekedést jelent éves összevetésben – jelentette be szerdán Szikora János. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnöke közölte, hogy ezzel az éves bevételi terv időarányos részét teljesítette az adóhatóság.
Hatásos volt az adóemelés
Általános forgalmi adóból 1665,8 milliárd forint folyt be az államkasszába, ami 208,7 milliárd forinttal több, mint a tavalyi azonos időszak bevétele. A visszaigénylések a tavalyi 624,8 milliárdról 727,6 milliárd forintra emelkedtek, így a 938 milliárdos nettó bevétel 106 milliárddal több az egy évvel korábbinál.
Az első félévben összesen 801 milliárd forint személyi jövedelemadót fizettek, ami 45,3 milliárdos növekedést jelent éves összevetésben. Társasági adóból 201 milliárd forint folyt be az államkasszába, ami 10 milliárdos növekedést jelent.
Az APEH elnöke elmondta, hogy a társadalombiztosítási járulékból 1488,3 milliárd forint származott, az egy évvel korábbi 1260,3 milliárd után. A munkaadói járulékból az egy évvel korábbihoz képest 8 milliárddal több, 100 milliárd forint, míg munkavállalói járulékból 17,5 milliárddal magasabb összeg, 45,7 milliárd forint érkezett be az adóhatóság számlájára.
Az egyéb bevételekből – például innovációs járulék, kulturális járulék, környezetterhelési díj, bírságok, pótlékok – 378,1 milliárd forint származott az egy évvel korábbi 177,8 milliárd után.
Adóhatósági intézkedésekből, behajtásból, kiutalás előtti jogerős visszatartásból, szankciókból 167 milliárd forint bevétel származott, ami 11 százalékos éves növekedést jelent.
—-Kevesebb adóellenőrzés, növekvő bírságok—-
Szikora János közölte: bár az első hat hónapban befejezett 118,7 ezer ellenőrzés 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, az ezekben feltárt 197 milliárd forint nettó adókülönbözet 24 százalékkal magasabb a tavalyi értéknél.
A félév végéig befejezett 5761 vagyonosodási vizsgálatból jogerősen 1376 zárult le, 70 százalékuk megállapítással végződött. A feltárt nettó adókülönbözet 22,8 milliárd forintot tett ki, és mintegy 7 milliárd forint adó- és mulasztási bírságot, valamint késedelmi pótlékot szabtak ki.
A Társadalombiztosítási Alapokat érintő kötelezettségek és befizetések eltitkolásának, illetve elmulasztásának feltárására irányuló több mint 40 ezer ellenőrzés során feltárt nettó járulékkülönbözet meghaladja a 7 milliárd forintot, ami 40 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Az adóminimalizálói adózói körben – akik évek óta csak a minimális adót fizették be – elvégzett több mint 2600 vizsgálatból minden második megállapítással zárult. A feltárt nettó adókülönbözet 33,5 milliárd forint, csaknem tíz százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A végrehajtási munka során az igazgatóságok az év első hat hónapjában 607 milliárd forint értékű tartozásra bocsátottak ki inkasszót, és 35 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le. Június végén közel 208 ezer adózó ellen folyt végrehajtási eljárás. Adóhatósági végrehajtásból 136,6 milliárd forint bevétel származott, ami 14,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
