Az ügylet révén a Kraft erősíthetné pozícióit Európában – főként Kelet-Európában, ezen belül Oroszországban –, illetve a feltörekvő országokban. A Kraft előzetesen jelezte: Franciaországban legalább három évig nem tervezi egyik Danone kekszgyár bezárását sem. Ugyanakkor a Kraft Foods idén februárban közölte, hogy alkalmazotti állománya 9 százalékát – mintegy 8 ezer főt – akarja leépíteni, hogy növelje jövedelmezőségét. A világ nagyságra második élelmiszer- és italgyártója a költségcsökkentési terv szerint 20 termelőhelyet számolna fel. 2004 óta a Kraft Foods 5500 munkahelyet szüntetett meg.
A hírek szerint a Kraft 5,3 milliárd eurót fizetne a Danone-ért, miközben az LU-divízió tavaly 2,2 milliárd euró árbevételt ért el.
A Kraft árbevétele tavaly 34,4 milliárd dollár volt, ebből 6,7 milliárd jutott az Európai Unió tagországaira. A kekszüzletág forgalma tavaly 5 milliárd dollár volt, a Danone átvételével a forgalom elérheti a 9 milliárd eurót.
A kekszgyártás a Danone tevékenységében kisebb súllyal szerepel, tavaly árbevételének 16 százalékát adta. Az üzletág árbevétele 3,1 százalékkal nőtt tavaly, miközben a tejtermékeké 9,2 százalékkal, az italoké 14,8 százalékkal.
