Hernádi Zsolt szerint a két cég egyesülés esetén három országban is csaknem százszázalékos monopolhelyzetbe kerülne, ugyanis „átfedő, és nem egymást kiegészítő” vállalatokról van szó, és ezért kiárusításra kényszerítenék a versenyfelügyeletek.
A Mol első embere a londoni gazdasági napilapnak nyilatkozva határozottan visszautasította azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az olajcég fontolóra venne egy ellenajánlatot valamely orosz cég részéről. A magyar vállalat vezetője szerint az orosz sajtóban megjelent jelentések, amelyek szerint a Lukoil olajcég léphetne fel „mentőangyalként”, az ő azon minapi nyilatkozatának félreértésén alapulnak, amelyben azt mondta: a Mol örülne az együttműködésnek egy orosz partnerrel, például a Lukoillal vagy a Rosnefttel.
„Jelentős szinergiákat lehetne elérni egy orosz partnerrel, de ez nyilvánvalóan nem vállalati szinten jelentkezne”, idézte Hernádi Zsoltot a Financial Times.
A lap megjegyzi, hogy Hernádit furcsamód egy olyan dokumentum segíti a Mol védelmében, amelyet a JP Morgan befektetési ház vázolt fel „A Mol védelme átvétel ellen” címmel, még 2002-ben. Akkor a bank a magyar cég tanácsadója volt. A JP Morgan most a Molra pályázó OMV-t látja el tanácsokkal.
