Gazdaság

Szerdától demonstrálnak a gazdák

Háromnapos agrárdemonstráció kezdődik szerdán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 4-es számú főúton, Tuzsér és Záhony térségében - jelentette be Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden.

A gazdák az április végi, május eleji fagykárok érdemleges enyhítését szeretnék kikényszeríteni a kormánytól tiltakozó akciójukkal. Az érdekképviseleti vezető közölte: a háromnapos tiltakozásra a 4-es számú főút 326-os és 332-es kilométerszelvénye között kerül sor, várhatóan mintegy 600 jármű részvételével. A demonstráció szerda délelőtt 9 órától pénteken délután 16 óráig folyamatosan tart.


A szövetségi igazgató emlékeztetett arra: a fagykárt szenvedett gazdálkodók követeléseiket korábban a miniszterelnöknek címzett petícióban fogalmazták meg. Amennyiben a gazdák követeléseikre nem kapnak érdemi választ, úgy szeptemberben ismét tiltakozni fognak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy – még közelebbről nem pontosított – helyszínen – tette hozzá Budai Gyula.


Gőgös lemondását követelik


Gőgös Zoltán földművelésügyi államtitkár azonnal mondjon le, helyét a tárgyalásokon vegye át Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, akit péntekig a gazdák a helyszínen is várnak – mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója szerdán a gazdatüntetés alkalmából szervezett sajtótájékoztatón.



Szerdától demonstrálnak a gazdák 1

A fagykárosult gazdák félpályás útlezárással lassítja a forgalmat három napig. (fotó: MTI)


Bodnár József, az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szövetség elnöke közölte: továbbra is szorgalmazzák, hogy nyilvánítsák a térséget katasztrófa által sújtottnak, és ennek megfelelően azonnali támogatást kapjanak a kárt szenvedettek. Követelik a technológiai költségek 25 százalékának azonnali kifizetését, a teljes összeget pedig november 1-jéig kérik.


Jakab István (Fidesz), mint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke kifejtette, hogy egy térség ellehetetlenítése zajlik. A kormány kommunikációs játékot űz a helyi javaslatokat nem veszi figyelembe. Ezért konkrét, korrekt érdemi tárgyalásokat sürgetett. Fülöp István (Fidesz) a megyei közgyűlés elnöke a demonstrációt a tiltakozás végső eszközének nevezte. Véleménye szerint ha a gazdák most nem kapják meg a segítséget, akkor a jövő évi termés is veszélybe kerül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik