A részvénypiac forgalma 33 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények közül erősödött az OTP és a Magyar Telekom, gyengültek a gyógyszerpapírok és a Mol.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 16,90 ponttal, 0,62 százalékkal 2726,07 pontra emelkedett.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt üzletkötője elmondta, hogy kedvező nemzetközi környezet hatott a magyar piacon is. Bár a forint erősödése és a dollár gyengülése együttesen rontott a gyógyszerrészvények ázsióján, ehhez képest a gyengülésük nem volt számottevő a szakember szerint. A nap nyertese az OTP volt mind a forgalmat, mind az árfolyam alakulást tekintetve. A Mol 2-2,5 százalékos ingadozás után a nap végére mégis mínuszban maradt. A környező tőzsdék is egy százaléknál nagyobb erősödéssel zártak, ha New Yorkban is megmarad ez a tendencia, további nyereségre lehet számítani a pesti tőzsdén kedden – tette hozzá az üzletkötő.
Az OTP 259 forinttal, több mint 3 százalékkal drágult, 8.300 forintra emelkedett az árfolyama, a bankpapírra 14,9 milliárd forintot értékben születtek üzletek. A Magyar Telekom 17 forinttal,1,79 százalékkal 965 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. A Mol 260 forinttal gyengült, 20 390 forintot ért, forgalma 10,8 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 150 forinttal, 0,41 százalékkal 36 300 forintra csökkent, a papír 3,5 milliárd forint értékben forgott. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 300 forinttal, 1,27 százalékkal 23 350 forintra esett 209 millió forintos forgalomban.
