Gazdaság

Rendkívüli közgyűlés lesz Pécsett lokátor-ügyben

Összehívta a pécsi közgyűlés rendkívüli ülését hétfőre Tasnádi Péter polgármester: a téma a Tubesre tervezett lokátor lesz - közölte a városháza sajtóreferense.

A polgármester döntését azt követően hozta meg, hogy csütörtökön tárgyalt a civilek képviselőivel, akik arra kérték, támogassa lokátorellenes törekvéseiket – tette hozzá Pánics György. A rendkívüli közgyűlés összehívását a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) kezdeményezte a Tubesre tervezett radarral kapcsolatban.

Kővári János, az ÖPE alelnöke elmondta: mindezt a vasárnapi népszavazás eredményének, valamint a kormány szerdai döntésének tükrében tartják fontosnak. A jobboldali koalíció azt javasolja a közgyűlésnek, hogy módosítsa az építési szabályzatot és a szabályozási tervet, a módosítás idejére pedig rendeljen el építési tilalmat a területre, amire a honvédség a beruházás érdekében igényt tartana.

Indítványozzák azt is, hogy a testület nyilvánítsa újra egészségügyi erdővé a Tubes csúcsán található, 0319-es helyrajzi számú, állami tulajdonú, honvédségi kezelésben lévő területet, melyet 2005-ben a honvédelmi tárca kezdeményezésére katonai területté nyilvánított. Kővári János szavai szerint a módosításokhoz kétharmados többségre van szükség, de számítanak rá, hogy a baloldali koalíció tartja ígéretét és a referendum érvénytelenségétől függetlenül figyelembe veszi a megjelentek többségének akaratát.

A kormány szerdán úgy döntött: a Tubesen épül meg a harmadik magyarországi NATO-radar, miután a beruházással kapcsolatos vasárnapi pécsi népszavazás érvénytelen lett. Igaz, a megjelent szavazók többsége elutasította a fejlesztést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik