Az új alelnök feladatköre a közgazdasági és monetáris politikai, valamint a piaci műveletek és statisztikai szakterületek felügyelete. A jelölt személyével a miniszterelnök egyetért, és felterjeszti köztársasági elnöki kinevezésre – derül ki az MNB közleményéből.
A jelöltet még meg kell hallgatnia a parlament illetékes bizottságainak, majd ezt követően a köztársasági elnök nevezi ki.
Régóta ismerik egymást
„Sok éves ismeretség van köztünk, szakmai ismereteit, elkötelezettségét, elvszerű magatartását nagyra becsülöm” – összegezte Simor András az alelnökjelöltről az MTI-nek adott nyilatkozatában. Simor András hozzátette: Karvalits Ferenc jelölésénél alapvetően politikai függetlenségét, feddhetetlenségét, monetáris és gazdaságpolitikai szakismereteit vette figyelembe. A leendő alelnök elkötelezett híve az árstabilitás elérésének, az inflációs célkövető rendszernek, valamint a jegybank függetlenségének.
Az MNB elnöke kiemelte: a jelölt kiválasztásánál kimagasló emberi és vezetői képességeit is figyelembe vette. Az új alelnök politikailag független, fiatalabb korában 1988-94 között a Fidesz gazdaságpolitikai tanácsadója volt, azóta távol tartja magát a politikától. Az elnök kitért arra, hogy 2004-2005-ben Karvalits Ferenc tagja volt a miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének.
Sokrétű tapasztalata van
Karvalits Ferenc jelenleg az FHB igazgatótanácsának elnöke, korábban a CIB Bank vezérigazgatója volt, 1996-2001 között az MNB-ben dolgozott előbb főosztályvezetőként, majd ügyvezető igazgatóként.
A jelölt végzettsége szerint közgazdász, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem jogelődjén, a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen végzett 1988-ban, majd a New York-i Columbia Egyetemen szerzett végzettséget 1992/1993-ban.
Karvalits Ferenc jelentős kereskedelmi banki tapasztalatokkal is rendelkezik, korábban évekig dolgozott a Magyar Hitel Bankban, ahol előbb a bank megbízott osztályvezetője, majd több év kihagyás után a Magyar Hitel Bank igazgatója, később ügyvezető igazgatója lett.
Az alelnökjelölt reálgazdasági tapasztalatokkal is rendelkezik: 2002. áprilisától tagja a Wallis Zrt. igazgatótanácsának, előzőleg 2001 márciusától 2002 márciusáig a cég vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett, később 2006 áprilisában a Graphisoft Nyrt. igazgatótanácsa tagja lett.
