Belföld

„Magyarország egy van, annak Kormánya egy van”

Hűségnyilatkozatot tett Szigetvár polgármestere. „Egészen 2019-ig meg szeretnénk, meg akarunk, és meg is fogunk felelni a Kormányunknak” – közölte Vass Péter.

„Magyarország egy van, annak Kormánya egy van. Aki itt él, dolgozik annak kötelessége megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek” – írja Vass Péter, Szigetvár polgármestere nyilvános köszönőlevelében, amit azután tett közzé, hogy a város 111 millió forintos támogatást kapott, melyből 60 napon túli tartozásaikat és közüzemi számlaelmaradásaikat fedezni tudják.

 Fotó: Vass Péter / Facebook

A városvezető az Indexnek azt mondta, „az a minimum, hogy megköszöni a gesztust”, mert nem minden önkormányzat kapott annyi pénzt, amennyit kért. Szerinte a kormány gesztust gyakorolt az önkormányzat felé és ők 2019-ig meg akarnak felelni a kormánynak.

„Nekünk jelen esetben semmi más dolgunk nincs, mint meghálálni azt a gesztust, amit a város kapott, meghálálni pedig tisztességes munkával, költséghatékony és költségcsökkentő gazdálkodással lehet. Azért van erre szükség, mert a jelenlegi önkormányzati rendszer kissé alulfinanszírozott, tehát gesztusra szükség lesz, de és itt van a mi felelősségünk, csak megfelelő, az állam által elfogadható mértékben” – áll Vass közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik