Gazdaság

Dürert a nappaliba – csemegék a Bizományinál

Egry, Kassák és Dürer munkáiból is válogathatnak az érdeklődők a tavaszi aukciós szezon következő állomását jelentő BÁV aukcióján. Az elmúlt években nagy piacokat vesztő patinás kereskedőház rangos kínálattal és rafinált árképzéssel igyekszik visszahódítani a vevőket.

Sokáig úgy tűnt, hogy a hazai műtárgykereskedelem nagy múltú, sok szempontból megkerülhetetlen szereplője a „Bizományi” nem tudja felvenni a versenyt a hirtelen megsokasodott konkurenciával, kisebb nagyobb galériákkal és árverő házakkal. Minden piaci szereplő a vállalatként működő – kétségtelenül óriási felvevő és bolthálózattal rendelkező – sok régi és rossz üzleti elvet alkalmazó BÁV-tól rabolta el a vevőket és a piaci részesedést.

Két éve még sokan arra is fogadtak volna, hogy az „ősmagyar” árverőház eltűnik a piacról, és a bolthálózat átalakulásával, talán meg is szűnik. Nos, úgy tűnik, a BÁV megrázta magát, és a kezéből kiejtett kormánypálca visszaszerzésére törekszik.

Ennek lesz jó példája a Bécsi úton májusban nyíló exkluzív műtárgybolt és aukciós központ, de a patinás kereskedőház addig is mindent megtesz, hogy a korábbi vevői bizalmat visszaszerezze és az új gyűjtői réteget is megszólítsa. Ennek a törekvésnek a próbája a március 20-án és 21-én a Szent István körúton sorra kerülő 79. ékszer és első kisplasztikai és szobor-, valamint az 5. grafikai aukció is.

Magas színvonal, rafinált árképzés

A kalapács alá kerülő jól válogatott árverési anyag nagyon jó színvonalú, az árak rafináltan felépítettek, a kialakult ársávok alsó harmadáról, feléről indulnak. Ez abból a szempontból kockázatos, hogy ha az érdeklődés elmarad, igen kedvező árakon juthatunk ékszerhez és más műalkotásokhoz. Például szinte biztosra vehető, hogy az 1967-ben elhunyt Schaár Erzsébet remekművéhez – amelyet az aukció egyik különlegességeként kínálnak fel – sehol sem lehet már 650 ezer forintért hozzájutni. Kiemelkedő érdeklődés esetén viszont arra lehet számítani, hogy az árak az egekbe szökhetnek.

Ékes felhozatal

Az első árverési napon kizárólag ékszerekre licitálhat a közönség, összesen 180 tételre, 14 millió forint értékben. Az anyag jelentős része az úgynevezett Viktoriánus kort idézi. Ismeretes, hogy a XIX. század közepétől, a királynő 1901-es haláláig az angol polgárság anyagi és politikai értelemben is jelentősen megerősödött. Márpedig a jólétet minden lehetséges módon ki kellett mutatni: az építészetben, az öltözködésben és a tárgyi kultúrában is. A nők elsősorban Indiából érkező drágakövekből készített míves ékszereket kezdtek el viselni; reggel, este, délben, az utcán és a színházban. Az ékszerek zöme még mindig kézimunka volt, de néhány éknél már a sorozatgyártás is jellemzővé vált.

Az aukció két tétele, a diadémként és melltűként használt ötvenhárom gyémántból összeállított 153-as darab, és a melltűként vagy függelékként viselt 163-as tárgy is a Viktoriánus kor hangulatát idézi fel. Az előbbire 220 ezer az utóbbira 350 ezer forinttól licitálhatunk.

Dürert a nappaliba – csemegék a Bizományinál 1

Dürert a nappaliba – csemegék a Bizományinál 2

A XIX. század második felébõl származó melltû 53 gyémántból 220 ezer forintról indul (Forrás: BÁV)

Dürert a nappaliba – csemegék a Bizományinál 3


Dürert a nappaliba

A második napon remek grafikákkal gyarapíthatjuk a magángyűjteményünket. A BÁV itt sem bízott semmit a véletlenre 400 év rajzos műfajaiból válogathatunk. A 183 tételből elsőként mindenképp Albrecht Dürer Biblikus témájú XVI. századi utánnyomását kell kiemelni, ezt 100 ezer forinttól már birtokba vehetjük. Izgalmas tétel Egry József párizsi korszakában készült „Pihenő” című alkotása, mely a Balaton festőjeként számon tartott festőzseni korai korszakára jellemző alkotás. A kissé komor hangulatú, de kétség kívül remekmű induló ára 350 ezer forint.


Dürert a nappaliba – csemegék a Bizományinál 4

Dürer grafikája 100 ezer forintról kezdi a licitet (Forrás: BÁV)


A klasszikusan erős magyar grafikai hagyományok jeles képviselőinek munkáiból is mazsolázhatunk. Benczúr Gyula, Bortnyik Sándor, Borsos Miklós, Csók István, Deim Pál, Szőnyi István, Lotz Károly, Kádár Béla, Molnár C. Pál, Kassák Lajos alkotásai remek alapot adhatnak, ha grafikai anyag gyűjtésére, vagy csak a lakásunk igényes díszítésére szánjuk magunkat. Szintén ezen a napon kerül sor az első tematikus kisplasztikai és szoboraukcióra is, ahol 61 tétel méri meg magát. Borsos Miklós, Amerigo Tot, Schaár Errzsébet, Olgyai-Kiss Zoltán és más remek szobrászok bronzba álmodott művére emelgethetjük az árverőtárcsát.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik